eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Koraszülöttek világnapja - A szülőknek első perctől a gyermekük mellett a helyük

Minden tizedik kisbaba koraszülöttként jön világra - mondta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Koraszülött Intenzív osztályának vezetője az InfoRádióban. Nádor Csaba annak kapcsán beszélt erről, hogy ma van a koraszülöttek világnapja.

"Magyarországon minden tizedik gyermek koraszülöttként jön a világra, évek óta 9-9,5 százalék a koraszülöttek aránya, ez azt jelenti, hogy minden évben nyolcezer új koraszülött babával számolhatunk. Ha lefordítjuk, Magyarország tízmillió honfitársából egymillió koraszülöttként kezdte az életét" - magyarázta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Koraszülött Intenzív osztályának vezetője.

Nádor Csaba elmondta: "nagyon fontos az első néhány óra és nap is, ebben kiemelt fontosságú az, hogy milyen volt a terhesgondozás, tehát pocakon belül mit kapott, és az, hogy mennyi időre és milyen súllyal született. Minél kisebb egy baba, tehát ha például egy kiló alatti, olyan időpontban születik meg, amikor a szerveknek az a feladatuk, hogy érjenek. Tehát a koraszülött éretlen ideg-, légző-, keringési, táplálkozási rendszerrel jön a világra, ami azt jelenti, hogy minden olyan hatás, ami pocakon kívül éri, az károsíthatja. Annál gyakoribb és súlyosabb a károsodás, minél kisebb valaki, amikor megszületik."

"Magyarországon huszonegy olyan koraszülött-intenzív osztály van, ahol az egy kiló alatti babákat is el tudják látni, ezeknek a technikai felkészültsége megfelelő, amiben viszont nagy hiány van, az a szakszemélyzet. Azt szoktam mondani, körülbelül kétszer annyi nővér kellene, akiknek kétszer annyi fizetést kellene adni, hogy a szakmában is maradjanak. Gyerekcipőben jár a családbarát ellátás szemlélete is, az apukáknak és az édesanyáknak a gyermekük mellett a helyük az első perctől kezdve. Ennek a fontosságának a felhívására alapítottunk egy egyesületet, aminek az a neve, hogy Melletted a helyem, amelyben szülész-nőgyógyászok, újszülöttekkel foglalkozó orvosok, nővérkék, védőnők dolgoznak azért, hogy a koraszülöttek egészségesen maradjanak életben" - jelezte a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Koraszülött Intenzív osztályának vezetője.

"A koraszülések harmadát rossz szociális helyzet, fertőzések okozzák, a másik harmadát olyan betegségek, amelyek vagy összefüggnek a terhességgel vagy nem, de az anyát érintik: cukorbetegség, magas vérnyomás, és a koraszülött-esetek nagyjából egyharmadának okáról fogalmunk sincs" - közölte Nádor Csaba.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×