eur:
389.35
usd:
361.96
bux:
68566.67
2024. május 7. kedd Gizella

Október végén nyílik a Szabadság Háza

Október 22-én nyílik Békéssámsonban a Szabadság Háza, amely az 1950-es évek első felének legjelentősebb hazai antikommunista ellenálló szervezetének állít emléket - mondta el Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum alapító főigazgatója az MTI-nek.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vetette fel: fontos lenne, hogy minden település megtalálja a saját hőseit, megőrizve, ápolva az emléküket - idézte fel a főigazgató. Hozzátette, hogy az 1945 és 1956 közötti ellenállás nem foglalta még el a neki kijáró helyet a köztudatban.

A békéssámsoni példa alapján országos mozgalmat szeretnének indítani. Ha a példát minden település követi, ez egy olyan nemzeti panteonná állhat össze, amely megerősíti nemzeti öntudatunkat - jegyezte meg.

Békéssámson arra példa, hogy a magyar parasztságnak voltak olyan öntudatos fiataljai, akik megérezték, hogy 1945-ben kezdődhetett volna valami más is, ezért nem voltak hajlandóak tudomásul venni a szolgaságot, amelyet a kiépülő kommunista rendszer rájuk erőltetett. Nem tűrték el a nemzeti függetlenség elvesztését, a paraszti életmód és kultúra megsemmisítését - mondta.

Emlékeztetett: az 1951-ben indult Magyar Ellenállási Mozgalom húsz tagja röplapokat szórt, nemcsak a környéken, de többször Budapesten is. Éveken keresztül ténykedtek, majd amikor 1955-ben lelepleződtek, összesen 186 évnyi börtönbüntetést szabtak ki rájuk. Mindannyian hősként viselkedtek a bíróság előtt is.

Hozzátette, a csoport két vezetőjét halálra ítélték, majd ezt életfogytiglanra változtatták. Legtöbbjük csak az 1956-os forradalmat követő, 1963-as amnesztia során szabadult, azonban a nyolcvanas évek végéig megfigyelték őket. A mozgalom tagjai a megpróbáltatások ellenére mindvégig büszkék voltak tettükre, soha nem bánták meg.

Schmidt Mária az MTI-nek elmondta: a viharsarki település egykori közösségi házában alakították ki a múzeumot, amelynek két termét a Terror Háza Múzeum munkatársai rendezték be a mozgalomra és a tagjaira emlékeztető tárgyakkal.

Címlapról ajánljuk
A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatják be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×