Infostart.hu
eur:
385.35
usd:
331.94
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Gyurcsány: Simicska és Puch között nyilvánvalóan volt egyeztetés

Simicska Lajos és Puch László között nyilvánvalóan volt egyeztetés - nyilatkozta a Fidesz volt pénzügyi háttéremberének és az MSZP egykori pártpénztárnokának szerepéről a Figyelőnek Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt szocialista miniszterelnök.

A hetilap csütörtöki számban megjelent interjúban Gyurcsány Ferenc ennek alátámasztására elmondta, hogy 2007-ben kormányfőként a kampány- és pártfinanszírozási javaslatcsomag tárgyalásánál ő kérte Puch Lászlót, tisztázza Simicska Lajossal, miért nem akarja az akkor ellenzéki Fidesz támogatni az előterjesztést. Puch László egy héttel később jelezte, hogy beszélt Simicska Lajossal.

Gyurcsány Ferenc szerint aki "egy ilyen ügyben ilyen viszont tud teremteni, az más ügyekben is egyeztet".

Szerint Puch László ezredforduló utáni befolyása a töredéke sem volt annak, amivel Simicska Lajos 2010 és 2014 között rendelkezett.

A DK elnöke eredendő bűnének nevezte a Simicska Lajossal "felépített rendszert", amelyben "a Fidesz körül egy bűnszervezet épült ki, nagyjából az Orbán-bányák óta".

"Más is korrupt volt abban az időben persze, a kilencvenes, kétezres évek első felének pártjai mélyen érintve voltak, és sajnos egy időszakban én is elnöke voltam az egyiknek" - fogalmazott.

Mint mondta, azért tett kísérletet egy új pártfinanszírozási rendszer kialakítására 2006 után, mert próbálta "felszámolni a Puch-világot". Hogy miért nem buktatta be a rendszert, azt mondta, sokat sejtett, de túl keveset tudott, "ez a sikeres harchoz kevés, de ahhoz elég lett volna, hogy tönkretegyem az egész országot".

Gyurcsány szerint "a sok kis lekötelezettnek" köszönhető, hogy a tisztújításkor a legtöbb voksot a pártpénztárnokok kapják, akik "kijáró emberként működnek", a lobbirendszer átláthatatlansága miatt pedig él a gyanú, hogy "azért intéződnek el úgy ügyek, születnek törvények, mert egy politikai szerepben is lévő pénzgyűjtő embernek az érdeke ezt kívánja".

"Nem tudom, hogy valaha megértik-e a választók, hogy miért nem kivont karddal mentem kaszabolni. Azért, mert egyetlen konkrét ügyet sem ismertem, mégis sejthető volt, mi folyik a háttérben. Nem tudtam levágni a pártkorrupció hétfejű sárkányának fejét. Amikor ezt beláttam, alapítottam egy új pártot, a Demokratikus Koalíciót" - fogalmazott.

A politikus megjegyezte, gyanítja, "azok a képviselők, akik nagyon régóta, több ciklus óta bent ülnek a parlamentben, harmadában-felében korruptak", s alapvető közhangulatnak nevezte, hogy "ha nincs politikai kapcsolatod, akkor semmire sem fogsz jutni".

A vasárnapi tapolcai időközi országgyűlési választással kapcsolatban kifejtette: szerinte a Jobbik és az MSZP-DK közös jelöltje közül kerül ki a győztes. "A mai tudásunk szerint valamivel nagyobb esélye van a győzelemre a Jobbik jelöltjének, de remélem, hogy a választásokig ez változni fog" - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×