Infostart.hu
eur:
385.78
usd:
331.54
bux:
120753.37
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Csendes a választások parlamenti központja - 25 éve történt

1990. április 8. vasárnap: A Magyar Demokrata Fórum székházában Szabad György, az MDF elnökségi tagja az MTI-nek arról számolt be, hogy a párt óvatos derűlátással nézett a második forduló elé. Az első eredmények ismeretében megállapítható, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a fővárosban lényegesen gyengébben szerepel, mint az várható volt.

Az országgyűlési képviselők választásának második fordulóján, vasárnap délelőtt, ha lehet, még csendesebb volt a választások parlamenti központja, mint a két héttel ezelőtti első forduló idején. A számítástechnikai szakemberek tervei szerint az első új részadatok éjféltől jelennek meg a kijelzőkön.

A Magyar Demokrata Fórum székházában Szabad György, az MDF elnökségi tagja az MTI-nek arról számolt be, hogy a párt óvatos derűlátással nézett a második forduló elé. Kilenc óra után néhány perccel kezdődött meg Antall József sajtótájékoztatója. A pártelnök megerősítette, hogy az eddigi részeredmények birtokában biztosra vehető: fölényesen vezet az MDF; mind a fővárosban, mind pedig vidéken jól állnak az MDF-es jelöltek. Reményét fejezte ki, hogy ez a tendencia az összes szavazat megszámlálása után is megmarad, és az MDF kerül ki a választásokból az első és legjelentősebb pártként. A kormányalakításról szólva kijelentette: nehéz elképzelni, hogy az MDF nélkül alakuljon kormány, ehhez egy egészen különleges szövetségnek kellene más pártok között létrejönnie. A pártelnök bízik abban, hogy a leendő magyar parlament, az új parlamentáris rendszer bebizonyítja a világnak: Magyarország erős, demokratikus és liberális hagyományokkal rendelkezik. Kérdésekre válaszolva Antall József elmondta, hogy az MDF mindenképpen a Független Kisgazdapárttal és a Kereszténydemokrata Néppárttal képzeli el a kormánykoalíciót.

Az első eredmények ismeretében megállapítható, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a fővárosban lényegesen gyengébben szerepel, mint az várható volt, ugyanakkor vidéken az első forduló eredményeiből kikövetkeztethető szinten tartja magát - mondta Kis János megbízott pártelnök, az SZDSZ 22 órakor tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a szabad demokraták a vártnál mérsékeltebb eredménnyel szerepelnek a választáson, ugyanakkor az eredmények alapján így is az SZDSZ lesz a legjelentősebb ellenzéki erő.

Háromszázezren tüntettek Vilnius központi parkjában támogatva a litván függetlenségi törekvéseket. A tüntetők feje fölött szovjet katonai helikopterek köröztek. A gépekről a litván parlament döntéseit elítélő röplapokat szórtak a tömegbe, de más incidens nem történt a megmozduláson.

További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×