eur:
393.83
usd:
365.63
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lemondtak a Hír TV, a Magyar Nemzet, az MNO és Lánchíd Rádió vezetői

Lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői pénteken - olvasható az mno.hu portálon.

közlemény szerint pénteken benyújtotta fel-, illetve lemondását Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.
Az Index elérte Simicska Lajost, akinek az érdekeltségi körébe tartoznak a médiumok. Azt közölte a portállal, meglepetésként érte a vezetők lemondása, ő is most próbálja kideríteni, hogy mi történt.

Az atv.hu-n megjelentek szerint azt közölte, ő sem tudott előre a döntésről, arról akkor értesült, amikor az olvasók, és ezt különösen nehezményezi.

"Árulásnak tartom, és mellbe vágott" - idézi a portál a vállalkozót, aki hozzátette, megoldja a problémát, és holnapra mindenki megismeri az új struktúrát.

A Népszava internetes kiadásában
 csütörtökön este megjelent cikk szerint Simicska Lajos arról beszélt a lapnak: totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, ugyanakkor kiterjeszti a reklámadót.
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×