Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

HM: a honvédkórház átszervezése nem érinti az ellátási kötelezettségeket

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) átszervezése nem érinti az ellátási kötelezettségeket, de hatékonyabb és gazdaságosabb működtetést tesz lehetővé - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) csütörtökön az MTI-vel.

Korábban Hende Csaba honvédelmi miniszter Demeter Márta szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére azt közölte, jövő márciusig tizenkettőről nyolcra csökkentik a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ telephelyeinek számát.

A HM ennek kapcsán azt írta: "a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ jogelődjét, a Honvédkórház Állami Egészségügyi Központot 2010-ben komoly költségvetési hiánnyal adta át az akkor leköszönt szocialista kormányzat". Az elmúlt négy évben a megörökölt adósságot úgy kellett lefaragni, hogy az ellátásban ne érje hátrány a betegeket, valamint jusson forrás a kórház fejlesztéseire is. Ennek a folyamatnak a része a kórház infrastruktúrájának racionalizálása, az egészségügyi szolgáltatások külső telephelyeiről a kórház központi területére való áthelyezése - hangsúlyozta a tárca.

Mint közölték: a racionalizálás során a Budaörsi úti Petőfi-laktanyából több intézet és osztály beköltözött a Róbert Károly körúti és a Podmaniczky utcai telephelyre. A katonai alkalmasság-vizsgálatok helyszíne Budapestről Kecskemétre, a Szilágyi Erzsébet fasorban lévő intézet a központ székhelyére került. "A magas fenntartási költségű Verőcei Betegotthon ellátását a Szanatórium utcai telephelyre helyezték át. A következő fél évben a Gyáli úti épületből való kiköltözés következik. Annak osztályai szintén a központi telephelyen kapnak épületrészt" - írta a HM.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×