eur:
413.72
usd:
401.77
bux:
81299.49
2025. január 10. péntek Melánia

Simon-ügy - Módosította a gyanúsításokat az ügyészség

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán folytatólagosan gyanúsítottként hallgatta ki Simon Gábort. A vele korábban közölt gyanúsításokat módosították.

A Központi Nyomozó Főügyészség folytatólagos gyanúsítotti kihallgatás keretében módosította a Simon Gáborral korábban közölt gyanúsítást - olvasható a vádhatóság közleményében. A módosított gyanúsítás a korábban közölt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének minősítését nem változtatta meg, azonban a most közölt tényállás lényege szerint a vagyoni hátrány mértéke magasabb.

Emellett Simon Gábort az ügyészség öt rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítja.

A Központi Nyomozó Főügyészség Simon Gábor terhére rótta, hogy a korábbi gyanúsításban foglalt, osztrák bankszámlán elhelyezett összegeken túl egy másik osztrák bankszámlán elhelyezett euró összeg, valamint az általa vásárolt üdülőingatlan és lakóingatlan ellenértékeként kifizetett forint összeg is olyan ismeretlen forrásból keletkezett jövedelméből származott, amelyeket a tárgyévekben benyújtott adóbevallásaiban nem tüntetett fel, és amelyek után az adót nem fizette meg. Erre figyelemmel a korábbi gyanúsításhoz képest a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrány magasabb összegű, közel 100 millió forint.

A módosítás szerint bővült a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban közölt megalapozott gyanú tényállása annyiban, hogy Simon Gábor a korábban ismertté vált bankszámlája mellett nem tett eleget a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének további, szintén osztrák bankszámlákon tulajdonaként szereplő, százezer eurós nagyságrendű összegek vonatkozásában.

Az újonnan közölt gyanúsítás szerint Simon Gábor a hamis útlevéllel történő bankszámla-nyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el "Gabriel D" névaláírással. Erre figyelemmel a korábbi három rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatti gyanúsítás öt rendbelire emelkedett.

Simon Gábor a módosított gyanúsítás közlésével szemben panasszal élt, és a vallomástételt megtagadta.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: sem a béke, sem a tűzszünet nem lesz gyors Ukrajnában

A tűzszünet akkor ér valamit, ha mind a két fél betartja – mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az orosz–ukrán háború várható alakulásáról az InfoRádió Aréna című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő kitért arra is, miért figyelik a felek Donald Trump beiktatását is, és hogy miért nincs esély a megegyezésre, amíg hiányzik a bizalom a háborús felek között.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Új csúcson a magyar tőzsde, izgalmas sztoriból sincs hiány

Új csúcson a magyar tőzsde, izgalmas sztoriból sincs hiány

Kisebb emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, ám ez is elég ahhoz, hogy új történelmi csúcson legyen a BUX. Izgalmas hazai tőkepiaci sztorikból sincs hiány, hiszen az Alteo tegnap délután közzétette megújított, 2030-ig szóló stratégiáját, ahol a vállalat a regionális terjeszkedést tűzte ki célul - erre reagálva ma magas forgalom mellett emelkedik a vállalat árfolyama. Gazdasági adatok tekintetében ma érkeznek a részletes amerikai munkaerőpiaci adatok, valamint a Michigan-i Egyetem fogyasztói bizalmi indexe. A héten ezek az adatok a legfontosabbak az ISM szolgáltatószektori bmi mellett, hiszen ezek együttesen részletes képet adnak arról, hogy mennyire erős az amerikai fogyasztó - ha ebben bármilyen gyengeséget látnánk, az a dollár gyengüléséhez és az amerikai kötvényhozamok eséséhez, illetve részvénypiaci emelkedéshez vezethet. Az ázsiai tőzsdéken rossz volt a hangulat, Európában ugyancsak esésre van kilátás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×