Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Közvélemény-kutatók: "Korrupcióban az MSZP vezet"

Az MSZP-t még mindig valamivel korruptabbnak tartja a közvélemény, mint a kormánypártokat - mondta a Medián vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. A Nézőpont Intézet vezető elemzője pedig úgy vélte, hogy az MSZP alelnökének osztrák bankszámlája miatt kirobbant ügy felelevenítheti a választók azon reflexeit, amelyek 2010-ben a Fidesz kétharmadához vezettek.

A Nézőpont Intézet és a Medián elemzői szerint is kétségkívül kínos az MSZP-nek Simon Gábor elnökhelyettes osztrák bankszámlájának ügye.

Hann Endre úgy nyilatkozott: a cég közvélemény-kutatásai szerint a kormányokat az ellenzéknél mindig korruptabbnak gondolták az emberek, a közelmúltban azonban ez megváltozott. A Medián vezetője hangsúlyozta: "nem a Simon-ügy kipattanása után, hanem már előtte is tartósan az MSZP-nek nem sikerült megszabadulnia a korrupciógyanútól, ami a kormányzási időszaka alatt elérte."

A Nézőpont Intézet vezető elemzője úgy látja: Simon Gábor ügye felszínre hozhatja a választók azon reflexeit, amelyek 2010-ben a Fidesz kétharmados többségéhez vezettek.

Fodor Csaba elmondta, "azt láttuk, hogy a választópolgárok egy része 2010-ben protesthangulatban ment el a szavazásra, amiben persze bőven benne volt a Gyurcsány-kormány elutasítása is. De minden tényező, ami kapcsolódott ahhoz az időszakhoz, benne volt: korrupciógyanú, gazdasági- és társadalmi válság. Tehát felelevenedhetnek ezek a reflexek.

Az elemzők szerint, egy másik kampánytéma lehet a paksi bővítés terve. A Medián és a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásai szerint is, a többség támogatja a beruházást, de Hann Endre, a Medián vezetője a két felmérés különbségére hívta fel a figyelmet. A Medián felmérése szerint az emberek többségének nem vonzó az, hogy a fejlesztés orosz hitelből, orosz állami vállalat által épüljön.

Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezető elemzője úgy véli: a paksi fejlesztés ügye nem jó kampánytéma az ellenzéknek. A szakértő szerint a választók egy része teljesen racionálisan méri fel, hogy Oroszország komoly gazdasági partnere lehet Magyarországnak, "arról nem beszélve, hogyha a paksi beruházás szükségességét vizsgáljuk, a többség azzal is egyetért."

A Medián felmérése szerint válaszadók többsége helyesnek tartaná, hogy népszavazáson döntsenek a paksi bővítés ügyében, de a Nézőpont Intézet elemzője úgy véli: ennek kivitelezése jogilag aggályos lehet, államközi szerződésekről ugyanis nem lehet referendumot tartani.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja ha ide kattint. 

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Amikor Japán jent vesz, veszélyes ügyletet számol fel

Az amerikai pénzügyminiszter, Scott Bessent hozzá van szokva a jegybankok elleni vakmerő fogadásokhoz. Korábban a Soros Fund Managementnél dolgozott – annál a fedezeti alapnál (hedge fund), amely az 1992-es fontválság idején arról vált híressé, hogy „bedöntötte” a Bank of Englandet. Július végén azonban Bessent az ellenkező irányba fogadott: egy jegybank oldalára állt annak devizája védelmében. Hozzányúlt az Egyesült Államok devizatartalékaihoz, hogy segítse a Bank of Japant (BoJ) a jenvásárlásban, miután a japán deviza 1986 óta először gyengült a dollárral szemben a 163-as szint fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×