Infostart.hu
eur:
362.94
usd:
314.13
bux:
150388.47
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Tiltakozások a német megszállás évfordulójára tervezett emlékmű ellen

Az Együtt-PM tiltakozik a német megszállás 70. évfordulójára Budapest belvárosába tervezett emlékmű felállítása ellen, és a terv felfüggesztését követeli - közölte Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke csütörtökön az MTI-vel.

A Magyar Közlöny keddi számában jelent meg a kormányhatározat, amely szerint a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának évfordulóra, 2014. március 19-re elkészüljön a megszállásra emlékeztető alkotás az V. kerületi Szabadság téren. Ugyancsak a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében az emlékmű megvalósítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították.

Az Együtt-PM csütörtöki közleménye szerint "nem a megszállásnak, hanem az ellenállásnak kell emlékművet állítani", az ellenállókra, a hősökre és az áldozatokra kell emlékezni - az emlékezés módját pedig közös üggyé kell tenni, nem ráerőltetni a fővárosra és az országra.

Juhász Péter kiemelte: az Együtt-PM szövetség elfogadhatatlannak tartja "a kormányzó többség közmegegyezést megkerülő ámokfutását szoborállítási, utcaelnevezési ügyekben, vagy a múlt értékelését és értelmezését kisajátító lépéssorozatát, mellyel az oktatási-nevelési tartalmat kizárólag saját politikai céljai, világképe szerint kívánja befolyásolni, meghatározni".

Hozzátette: "igazán kár, hogy még egy ilyen egyértelműen tragikus történelmi eseményről sem sikerült az Orbán-kormánynak konszenzust keresve és felelősség elmosására nem alkalmas értelmezést kialakítania".

Juhász Péter az Együtt-PM nevében felszólította az ügyben illetékes Miniszterelnökséget és a kerület vezetését, hogy a projektet függesszék fel, a megemlékezés tartalmának, módjának és helyének kiválasztásába pedig vonják be a történész szakma és a civilek képviselőit is.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége szerint a gyors emlékműállítás helyett a társadalmi megbékélés előmozdítását kell előtérbe helyezni és erre szólítják fel a döntéshozókat.

A vallási szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményével arra reagált, hogy a Magyar Közlöny keddi számában megjelent kormányhatározat szerint Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára, március 19-ére emlékművet állítanak Budapest belvárosában, a Szabadság téren.

A Mazsihisz szerint az emlékműről született döntés módja és gyorsasága a hazai és a nemzetközi zsidó közösségen belül egyaránt kétségeket és komoly aggodalmat kelt. Hozzátették: tisztában vannak az ügy szimbolikus fontosságával, ugyanakkor hangsúlyozták: csak olyan holokauszt emlékévet tartanak elfogadhatónak, amely érdemi lehetőséget biztosít a nyílt és "termékeny" társadalmi vitára, és amelynek során a magyar zsidó közösség tragédiájával kapcsolatos megemlékezésekről nem gyors, hanem érdemi döntések - történészi, művészi, szakmai és közéleti vita - nyomán határoznak.

Jelezték, hogy közleményüket eljuttatták Rogán Antalhoz, az V. kerület polgármesteréhez is, akitől azt kérték, hogy ne járuljon hozzá az emlékmű felállításához.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×