Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
314.84
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Antall József - A néhai miniszterelnökre emlékeztek halálának 20. évfordulóján

Antall József néhai miniszterelnökre emlékezett halálának huszadik évfordulóján Áder János államfő. Az MSZP, az LMP és a DK is méltatta a volt kormányfő érdemeit. Washingtonban az Amerikai Magyar Koalíció emlékezett meg Antall Józsefről.

Áder János köztársasági elnök néma főhajtással tisztelgett a harmadik köztársaság első miniszterelnökének sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az államfő koszorút helyezett el a rendszerváltás után első szabadon választott miniszterelnök síremlékénél. A tiszteletadáson megjelent Szegő László, a köztársasági elnök főhadsegéde.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője MTI-hez eljuttatott közleményében emlékezett a miniszterelnökre. Mint írta, Antall József politikai tevékenysége egybeforrt a demokratikus Magyarország újjászületésével, a piacgazdaság kiépülésével, a III. köztársaság megteremtésével.

Az ellenzéki politikus szerint a néhai kormányfő azt a higgadt, hazafias, de európai politikai kultúrát képviselte, amelyből nagy hiány van a mai jobboldalon. Sokan, rá hivatkozva ugyan, de örökségét nem követve, szembemennek az általa vallott és képviselt demokratikus elvekkel és értékekkel - írta.

Az LMP nevében Schiffer András társelnök és Hajdu Mária emlékezetpolitikai szakszóvivő koszorút helyezett el Antall József sírjánál. Közleményükben azt írták: az LMP tisztelettel emlékezik meg Antall Józsefnek a rendszerváltásban betöltött szerepéről, valamint arról a tisztességes hozzáállásról, amellyel a miniszterelnök az új demokrácia politikai vitáinak minden résztvevője számára példát mutatott.

A Demokratikus Koalíció MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyet Gyurcsány Ferenc elnök, Debreczeni József alelnök (1990 és 1994 között MDF-es országgyűlési képviselő) és Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja, Antall József egykori munkatársa írtak alá, az áll: Antall József tetteit szilárd demokratikus értékrend, a parlamentáris jogállamhoz való rendületlen hűség hatotta át. Kormányzása idején megszilárdult a demokratikus intézményrendszer és visszavonhatatlanná vált a piacgazdasági fordulat. Hozzátették: "a mai rezsim urai és kiszolgálóik méltatlanok Antall József politikai örökségére".

Az Amerikai Magyar Koalíció (AMK), a legnagyobb egyesült államokbeli magyar ernyőszervezet közleményben emlékezett meg Antall Józsefről. Maximilian Teleki elnök Washingtonban az MTI-nek külön is nyilatkozva felidézte, hogy idősebb George Bush amerikai elnök, amikor 1990 októberében a Fehér Házban fogadta Antall Józsefet, kijelentette: "Magyarország nem feltörekvő demokrácia; Magyarország demokrácia".

Közleményében az AMK kiemelte, hogy a magyar diaszpóra - különösen az amerikai magyar közösség - csodálója volt Antall Józsefnek, aki már jóval azelőtt tartós barátságokat kötött annak vezetőivel, hogy miniszterelnökké választották. A kormányfőt az 1990-es látogatása alkalmából lelkesen üdvözölték a washingtoni Kossuth Házban, akkor jelentették be az Amerikai Magyar Koalíció megalakulását.

Antall József történész, politikus, a rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke húsz éve, 1993. december 12-én hunyt el.

Több magyar, külföldi és nemzetközi kitüntetésben, díjban, elismerésben részesült, 1990-ben Robert Schuman-díjjal tüntették ki az európai egység előmozdítása érdekében tett különleges érdemei elismeréseként.

Kormányfői működésének szinte első napjától küzdött betegségével, és ciklusát nem tölthette ki.

Síremlékét, Melocco Miklós alkotását 1999-ben avatták fel. Halálát követően utcákat, tereket neveztek el róla, és több magyarországi településen állítottak szobrot emlékére, 2009 óta a nevét viseli az Európai Parlament egyik új brüsszeli épületszárnya.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

200 ezer magyar család várja lélegzet-visszafojtva az új kormány döntését: nem tudják, mi lesz két hónap múlva a hitelükkel

Órákig értekezhetnénk arról, mennyire kiszámíthatatlan módon nyúltak bele a magyar háztartások pénzügyeibe az egymást követő Orbán-kormányok. Az azonban extrémnek számított volna már akkor is, hogy 200 ezer magyar lakáshiteles nem tudja, milyen szabályok szerint határozzák meg a törlesztőrészletét másfél-két hónap múlva.  Márpedig a kamatstop szeptember 30-ai kivezetéséről szóló legutóbbi kormánybejelentést máig nem követte jogszabály, nem tudni, mire készüljenek a felek. A hatályos törvény alapján „örökké” tart az intézkedés, ezért a bankok több tízmilliárd forintnyi veszteséget számoltak el a második negyedévben, bár a legrosszabb forgatókönyvet ügyesen elkerülték. Piaci forrásaink szerint valószínű, hogy az idei év már elúszott a kamatstop kivezetése szempontjából, a Pénzügyminisztérium azonban nem válaszolt ezzel kapcsolatos megkeresésünkre. A kérdéssel a Portfolio szeptemberi Future of Finance 2026 konferencián is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni róla.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×