Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.97
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Bajnai Gordon véleménye Orbán Viktorról

Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor csütörtökön, az ötszázezredik külhoni magyar állampolgársági eskütétel alkalmából a Parlamentben tartott ünnepségen "a Nagy Nemzetegyesítő szerepében tetszelgett", pedig az igazság az, hogy kevesen tettek többet a nemzet megosztásáért, mint éppen ő.

Erről az Együtt-PM szövetség vezetője az MTI-nek is eljuttatott blogbejegyzésében írt.

Az ellenzéki politikus szerint a megosztó, kirekesztő politizálást Orbán Viktor honosította meg Magyarországon. Az ország nemzeti ünnepén, október 23-án a hivatalos, állami ünnepségen a miniszterelnök beszédéből szerinte "ismét kiderült, továbbra sem tekinti a nemzet részének azokat, akik bírálni merik a politikáját".

Bajnai Gordon úgy véli: a kormányfő "magyarságügyi kettős mércéje" érvényesül akkor is, amikor a kormánytöbbség nem hajlandó megadni a - becslések szerint mintegy 500 ezer - külföldön élő és dolgozó magyar állampolgárnak ugyanazokat a jogokat, mint ugyanennyi külhoni magyarnak. Míg ugyanis az erdélyi vagy kárpátaljai magyar állampolgárok levél útján is élhetnek a szavazati jogukkal, addig a Németországban vagy Nagy-Britanniában dolgozó magyarok nem.

Az Együtt-PM társelnöke szerint ennek csak politikai oka lehet. Azoknak ugyanis, akik az elmúlt években kivándoroltak, elegük lett a kilátástalanságból és reménytelenségből, amit a hazájuk ma kínál nekik - írta Bajnai Gordon, aki szerint "ők a lábukkal szavaztak a kormány teljesítményéről, talán ezért nem akarja megkönnyíteni nekik a kormány, hogy a kezükkel, szavazólapon is szavazhassanak róla".

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×