Infostart.hu
eur:
385.29
usd:
331.57
bux:
121674.33
2026. január 16. péntek Gusztáv

Elutasította a bíróság Nyers Rezső keresetét nyugdíjpótléka megvonása miatt

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította Nyers Rezső keresetét, amelyet nyugdíjpótlékának a megvonása miatt nyújtott be. A Fővárosi Törvényszéknek az MTI megkeresésére küldött keddi válaszából kiderült: a nyugdíjpótlék megvonása miatt eddig egy esetben sem döntöttek a felperes javára.

Nyers Rezső - egyebek mellett - 1960 és 1962 között pénzügyminiszteri posztot töltött be, az MSZMP Központi Bizottságának évtizedekig, Politikai Bizottságának több évig volt a tagja, a rendszerváltás előtt közvetlenül pedig az állampárt elnöke is volt.

A Hír TV hétfőn arról számolt be, hogy elbukta kommunista nyugdíjpótlékát Nyers Rezső, aki vitatta, hogy érdemtelenné vált volna a pluszpénzre.

Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője kedden az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon "Ny. Rezső" közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított pert a KIM ellen.

Az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíj-kiegészítések megszüntetéséről szóló törvény alapján hivatalból folytatott le felülvizsgálatot a KIM - idézte fel a szóvivő. Az eljárásban kijelölt öttagú szakértői bizottság széleskörű vizsgálat és tényfeltárás után megállapította, hogy a politikus az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében és a megtorlásokban játszott szerepe miatt a pótlékra érdemtelen. Ennek eredményeként megszüntette a jogosultságát a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlékra - tudatta.

A határozat ellen Ny. Rezső jogi képviselője útján keresetet nyújtott be, kérve a határozat bírósági felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását. Arra hivatkoztak, hogy a határozat indokolásában nem szerepel, hogy a politikusnak milyen szerepe volt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében vagy a megtorlásokban, és nem nevesíti azt, ami miatt - a nyugdíjkorrekciós törvényben foglaltakra tekintettel - a pótlékra érdemtelenné vált. Emellett azzal érveltek, hogy nem jelölte meg a határozat a döntés konkrét okát, nem derül ki belőle, hogy a szakértői vélemény milyen megállapításokat tartalmaz és az sem, készült-e a törvényben előírtaknak megfelelő szakértői vélemény - ismertette Póta Péter.

A KIM szerint nem sértettek jogszabályi rendelkezéseket, a szakértői bizottságnak a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság küldte el az összes olyan ember nevét, aki az 1990. május 1. előtti tevékenységével összefüggésben nyugdíj-kiegészítésben, illetve pótlékban részesült - írta a törvényszéki szóvivő. A bizottság tett javaslatot arra, hogy kinek az esetében indokolt a nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlék folyósításának a megszüntetése. A bizottság a politikusnak csupán az eljárás eredményét tartalmazó véleményét küldte meg jegyzőkönyv formájában. Ez alapján kétség nem merült fel, "tekintettel arra is, hogy köztudomású Ny. Rezsőnek a Magyar Szocialista Munkáspártban betöltött 1956 utáni vezető szerepe, és az ott kifejtett tevékenysége" - tette hozzá.

Póta Péter hangsúlyozta: a KIM a döntését a bizottság szakvéleménye alapján hozta meg, "az abban foglaltakat nem mérlegelhette, és nem is vizsgálhatta felül, csakúgy mint a bíróság sem".

A bíróság Ny. Rezső keresetét elutasította és arra kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg a KIM-nek 30 ezer forint perköltséget. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

A jogszabály szerint a pótlékokat azoktól - illetve azok özvegyétől - vonják meg, akik 1945 és 1949 között közreműködtek a demokratikus államberendezkedés felszámolásában; szerepet játszottak az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében vagy az azt követő megtorlásokban, illetve 1948 és 1990. május 1. között titkosszolgálati tevékenységet folytattak.

Rétvári Bence a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára korábban arról tájékoztatott, hogy az erre vonatkozó határozatokat május 31-én postázták a 142 érintettnek. Titkosszolgálati tevékenység miatt 112, egyéb jogcímeken pedig 30 embertől vonták meg a pótlékot, amely 8-16 ezer forint havonta.

A Fővárosi Törvényszék szóvivője az MTI kérdésére azt is közölte kedden, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter által hozott határozat felülvizsgálata tárgyában a bíróságra tíz keresetlevél érkezett, és egy kivételével már valamennyi peres eljárás lezárult. Három esetben elutasították a felperes keresetlevelét, négyben a felperes elállása nyomán megszüntették az eljárást, egy keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítottak, egy eljárás pedig a felperes halála miatt félbeszakadt - írta Póta Péter.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×