Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
314.8
bux:
150518.09
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Ünnepi közlekedés - Nincs fennakadás Budapesten

Nincs nagyobb torlódás a budapesti temetőket érintő közösségi járatok közlekedésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere péntek délelőtt az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság sem tud arról, hogy bármilyen fennakadás lenne a közlekedésben.

A BKK korábbi tájékoztatása szerint az ünnepi hosszú hétvégén egyes buszok, villamosok sűrűbben járnak a temetői vonalakon, emellett több rendkívüli járatot is indítanak.

Az Új köztemetőbe a 68A, a Budafoki temetőbe az 58A, a Csepeli temetőbe pedig a 38B rendkívüli autóbuszjáratokkal is el lehet jutni. A BKK a gyalogosoknak a várhatóan megnövekvő gépjárműforgalom miatt a villamosok igénybevételét javasolta.

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. közlése szerint a szokásosnál hosszabban, reggel 7 órától este 8 óráig tartanak nyitva a budapesti temetők vasárnapig mindenszentek ünnepe és halottak napja alkalmából.

Az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben vasárnapig ingyenesen igénybe vehető, 8 és délután 5 óra között közlekedő mikrobuszok segítik a közlekedést.

Gépjárművekkel az ünnepek alatt tilos a behajtás a temetőkbe, az Új köztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével. Az Új köztemetőben ezen időszak alatt díjmentes a gépkocsibehajtás.

Ha a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi, az EU-országokban érvényes mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatókat szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül beengedik a temetőkbe - tették hozzá.

Rendkívül indokolt esetben a temető vezetője vagy megbízottja a "nagyon idős, illetve járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező" embert szállító gépkocsit beengedheti a temetőbe 7 és 12 óra között, a gyalogosforgalom függvényében.

A mozgáskorlátozott és nehezen mozgó látogatókat is arra kéri a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., hogy ezeken a napokon lehetőség szerint 7 és 12 óra között keressék fel a temetőket. Ez alól kivételt az Angeli úti és a Tamás utcai temető.

Felhívták a figyelmet: a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítanak, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. Pénteken és szombaton mentőautók is készenlétben állnak az Új köztemetőben.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője a hét elején tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.

Arra kérte az autósokat, hogy a temetők, különösen a nagyobb sírkertek környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre figyeljenek oda, hiszen nem biztos, hogy a korábban megszokott útvonalakon tudnak közlekedni. A nagyobb temetők környékén külön parkolóhelyeket jelöltek ki.

Pénteken van mindenszentek, szombaton pedig halottak napja. Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ünnep Magyarországon 2000-ben, ötven év elteltével lett ismét munkaszüneti nap. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.

Címlapról ajánljuk
Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Aszódi Attila: tartós megoldás lehet Paksnál az épített fenékküszöb

Az atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának dékánja az InfoRádióban csütörtök reggel azt is egyértelművé tette, Paks 2-nél már nyilván nem lesz ez elég. Rögzítette: lehet, hogy most akár 15-20 milliárd forinttal is magasabb az ország villanyszámlája a szükséges import miatt, de a későbbi problémák elkerüléséhez ezt most fel kell áldozni.

Kórházi fertőzések: pár héten belül megnézhetjük az adatokat

Ősztől nyilvánossá válhatnak a magyar kórházak fertőzési adatai: intézményenként lehet megnézni, milyen gyakran fordulnak elő, milyen kórokozók miatt, és egyes esetekben mennyire ellenállók az antibiotikumoknak. A nyilvánosságra hozatal két lépcsőben történne, szeptember 1-jétől jönne az első kör.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×