Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
316.13
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Fidesz: Magyarország külön intézkedésekkel védi a fogyatékkal élőket

Magyarország külön intézkedésekkel védi a fogyatékkal élőket, ezt az új alaptörvényében rögzítették - hangsúlyozza a Fidesz az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben a siket és nagyothalló állampolgárokat köszönti a hallássérültek világnapján.

"Az elmúlt három évben teljesítettük ezt a vállalást, és továbbra sem hagyunk senkit sem az út szélén" - fogalmaztak.

A fogyatékkal élők, köztük a hallássérültek boldogulását és életkörülményeik javulását a kormány pénzügyi támogatásokkal, foglalkoztatási programokkal, intézményeik és szolgáltatásaik fejlesztésével igyekszik javítani - olvasható a közleményben.

Emlékeztetnek arra, hogy az egyik első kormánydöntés volt a szocialista kormányok által befagyasztott támogatások kifizetése a fogyatékkal élőkkel foglalkozó szakmai szervezeteknek, köztük a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének.

A Siketvakok Országos Szövetsége működését 59 millió forinttal, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének működését pedig 454 millió forinttal segítette eddig a kormány megalakulása óta.

A Fidesz-kormány rendezte a Gyurcsány-Bajnai kormány "szégyenletes adósságát", és kifizette a 2010 előtt siketolimpián és egyéb sportversenyeken érmes helyezést elért siket sportolók és edzőik számára az addig ki nem fizetett jutalmakat is - tudatta a közlemény.
A jelenlegi kormány biztosítja a hallássérült és siketvak személyek számára az ingyenesen igénybe vehető jelnyelvi tolmácsszolgáltatást. Az országos, egységes színvonalú szolgáltatást biztosító hálózat fejlesztésére az elmúlt három évben 1,3 milliárd forintot fordítottunk - írták.

A közlemény szerint a siketek és nagyothallók akadálymentesített ügyintézése érdekében további 540 millió forintot fordítanak a jelnyelvi tolmácsszolgálatok informatikai fejlesztésére, két éven belül pedig elérhetővé válik a videó alapú jelnyelvi szolgáltatás, amely lehetővé teszi a számítógépen és okostelefonon történő ügyintézést is.

A hallássérült személyek foglalkoztatását több kormányzati program segíti, eddig több ezer hallássérültnek tudtak munkát adni. Ezen felül tízezer megváltozott munkaképességű, köztük hallássérült ember számára indulnak képzési és foglalkoztatási programok 12 milliárd forintos keretösszegből - írták.

Emlékeztettek, hogy 2011-től a látás- és hallássérültek számára is elérhetővé vált az emelt összegű gépkocsi-vásárlási kedvezmény.

A Siketek Nemzetközi Szövetségének kezdeményezésére 1958 óta szeptember utolsó vasárnapján hívják fel a figyelmet a hallássérültek sajátos kommunikációs problémáira, mozgósítják a társadalmat és a döntéshozó szerveket az emiatt fellépő életminőségbeli hátrányok megoldására.

Világszerte 250 millió ember szenved hallássérüléstől, közülük 70 millió csaknem teljesen siket. Újabban egyre több hallásromlás írható a környezeti zajártalom számlájára.

Magyarországon a lakosság csaknem 10 százaléka él valamilyen fokú halláskárosodással, közülük mintegy hatvanezer siket.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×