Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Elhunyt Kárpáti Ferenc, korábbi miniszter

Pénteken este hosszan tartó betegség után, életének 87. évében elhunyt Kárpáti Ferenc, a Németh-kormány honvédelmi minisztere - tudatta a család az MTI-vel szombaton.

Kárpáti Ferenc a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban (a budapesti Honvédkórházban) hunyt el.

Fia, Kárpáti Ferenc az MTI-nek azt mondta, hogy a volt honvédelmi miniszternek is érdeme volt, hogy a rendszerváltás békésen történt, emiatt kitüntetést is kapott Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől.

Kárpáti Ferenc Putnokon született 1926. október 16-án.

A Wikipédia szerint Kárpáti Ferenc 1958 és 1970 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Néphadseregi Bizottságának első titkára volt. A Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöki beosztását 1970. december 19. és 1985. december 30. között töltötte be, egyúttal honvédelmi miniszterhelyettes is volt. 1963-tól ezredes, 1971-től vezérőrnagy, majd 1979-ben altábornagy lett. 1970-től 1990-ig országgyűlési képviselő volt, először a szobi, majd a ceglédi választókerületben. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1985. december 30-ával választotta honvédelmi miniszterré, s egyben kinevezte vezérezredessé.

Kárpáti Ferencet Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök 1989. december 15-ével "katonai tartalékállományba" helyezte, így polgári miniszterként vezette a honvédelmi tárcát. 1990. május 2-tól, a Németh-kormány lemondását követően ügyvezető miniszterként vezette a minisztériumot. 1990. június 1-jével, 64 éves korában került nyugállományba.

1990 májusában az ideiglenes köztársasági elnök Kárpáti Ferencnek több évtizedes, eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×