eur:
389.02
usd:
361.27
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Valószínűtlen a honvédségi dolgozók béremelése

Jelenleg is dolgozik a kormány a köztisztviselőket, rendőröket és a katonákat érintő közszolgálati életpályamodell előkészítésén - hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a szakszervezetek által kezdeményezett Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum csütörtöki rendkívüli ülésén. A szakszervezetek továbbra is azt kérték: a jövő évi költségvetésbe kerüljön be a honvédségi illetményemelés fedezete.

A honvédségi szakszervezetek jövő januártól 20 százalékos illetményemelést szeretnének. Erre reagálva az államtitkár az MTI-nek pénteken elmondta: a készülő jövő évi költségvetés keretei adottak. Ezen felül külön kormányhatározat rögzíti, hogy 2016-ig a honvédelmi tárca költségvetése nominálértéken nem csökkenhet. Béremelés az ország valós gazdasági növekedésére alapozva valósítható meg - szögezte le az államtitkár, megjegyezve: "2002 és 2010 között az akkori kormány hitelfelvétele gazdasági összeomlás szélére sodorta az országot". "Bebizonyosodott, hogy a hitelfelvétel és az eladósodás hosszútávon nem jelent megoldást" - tette hozzá.

Vargha Tamás elmondta azt is, hogy a honvédségi dolgozókat is, mint a társadalom egészét, pozitívan érintették a kormány eddig megtett intézkedései, a megvalósult és a jövőben tovább folytatódó rezsicsökkentés, a személyi jövedelemadó kedvező változásai, a családi adókedvezmények kiterjesztése. Ezen felül a Magyar Honvédség kedvezményes lakásvásárlási lehetőséget biztosít a bérlőként szolgálati lakásban élőknek.

Czövek János, a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke az MTI-nek kiemelte, az érdekegyeztető fórum ülésén is mindenki elismerte, hogy a katonák az árvizeknél, a külszolgálatokban és a mindennapi feladataik ellátása közben is magas színvonalon teljesítenek. A Hosz elnöke viszont azt is megjegyezte, hogy a katonák, akiknek a törvény írja elő, hogy akár az életük árán is védelmezzék a hazát, tizenegy éve nem kaptak érdemi béremelést.

A Hosz elnöke azt mondta: az ülésen a kormánytól és a honvédelmi tárcától azt kérték: "tegyenek meg mindent annak érdekében", hogy a jövő évi költségvetésbe kerüljön be a honvédségi illetményemelés fedezete.

Czövek János arra is kitért, hogy az idei béren kívüli megállapodás időarányos teljesítéséről is tájékoztatást kaptak. Ezzel kapcsolatban pedig felvetették, hogy októberben egy szakértői tárgyaláson vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy az esetleges bérmaradványból novemberben-decemberben egyösszegű jutalomban részesülhessenek a Magyar Honvédség katonái és munkavállalói.

Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza
Aréna

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Tizenkét év késéssel bekapcsolják a francia Paks II.-t

Tizenkét év késéssel bekapcsolják a francia Paks II.-t

Az Electricite de France SA (EDF) megkapta a hatósági engedélyt az északnyugat-franciaországi Flamanville 3. számú új atomreaktorának beindítására 12 éves késedelem után. Az Autorite de Surete Nucleaire keddi közleménye szerint az üzembe helyezéshez adott zöld lámpa lehetővé teszi az EDF számára, hogy betöltse a reaktorba az üzemanyagot, folytassa a terhelési próbákat, majd megkezdje az üzemi termelést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×