Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
316.06
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Kövér: a baloldal lerombolná az elmúlt időszak eredményeit

A baloldal visszatérve lerombolná azokat az eredményeket, melyeket az elmúlt időszakban sikerült elérni - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Békésen, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumán.

"Tudjuk, milyen kormány jönne helyettünk, nem ringathatja illúzióba magát senki sem" - mondta Kövér László mintegy százötven ember előtt.

A politikus úgy fogalmazott: ha a baloldal visszatér, és lerombolja azt, "amit könnyekkel és verítékkel kiszenvedtünk magunkból az elmúlt négy évben", ennek az országnak vége.

"Esélyünk utolsó morzsáit söpörtük össze 2010-ben" - hangsúlyozta Kövér László. Szerinte a csodával határos teljesítmény, hogy sikerült visszarántani az országot a szakadék széléről. A házelnök szerint "nemcsak önmagunkhoz képest teljesítünk jobban", hanem az Európai Unió tagországainak jelentős részéhez viszonyítva is.

Az eredményeket sorolva a politikus azt mondta: ma 200 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. Csökkent az államadósság, és a költségvetés hiányát három éve sikerül a GDP 3 százaléka alatt tartani, így megszűnt a Magyarország elleni a túlzottdeficit-eljárás. Részben a rezsicsökkentésnek köszönhetően pedig negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár a fórumon hangsúlyozta, hogy az oktatási rendszer megújítása 2010-ben sürgető kényszer volt.

"Nagy körültekintéssel, állva az ütéseket" az elmúlt három évben sikerült megteremteni a kereteket az oktatási rendszer átalakításához. Bár a valós eredmények öt-tíz év múlva jelentkeznek, már láthatók biztató jelek - mondta az államtitkár.

A legfontosabb változásnak azt nevezte, hogy a nevelés a pedagógusi munka központi elemévé vált. A neveléshez - mondta - a szeretet, a türelem és jó módszerek mellett idő is kell, ezért született döntés arról, hogy a heti törvényes munkaidő 80 százalékát a tanároknak pedagógiai munkával az iskolában kell tölteniük.

Szeptembertől százhatvanezer pedagógus kap havonta 30-80 ezer forinttal magasabb bért, és ezt nem hitelből szavazta meg a parlament - ahogy 2002-ben történt -, hanem az országban dolgozó emberek teremtették elő a fedezetét - emelte ki Hoffmann Rózsa.

Mráz Ágoston politológus, a Nézőpont Intézet igazgatója szerint sorsdöntő választás előtt áll Magyarország; a Fidesz-KDNP jó eséllyel indul, de még nem nyerte meg.

Véleménye szerint annak ellenére, hogy a magyar baloldal tagolt, szétesett és válságban van, nem esélytelen a 2014-es választásokon. Mivel számukra is sorsdöntő ez a választás, "minden eszközt be fognak vetni". Nagyon kemény kampányra lehet készülni, amelyben a baloldal kifinomult eszközöket is használ majd - mondta a politológus.

Mráz Ágoston példaként azokat a baloldali körökből származó felvetéseket említette, amelyek szerint akár ismét kétharmadot szerezhet a Fidesz-KDNP. "Csillámport akarnak a szemünkbe szórni": a baloldal abban érdekelt, hogy a 2002-es forgatókönyvet idézze fel, azt szeretnék, most is bízza el magát a jobboldal - mondta a Nézőpont Intézet igazgatója.

Címlapról ajánljuk
Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt

Napjainkban – függetlenül a politikai preferenciától – a mindenkori köztársasági elnök nem tudja megtestesíteni a nemzet egységét, de ennek nem a Fidesz és a Tisza Párt az oka – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×