Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
315.35
bux:
150201.53
2026. augusztus 12. szerda Klára

Baja - Beadvánnyal fordultak ellenzéki pártok a választási bizottsághoz

Az ellenzéki pártok még nem tekinti lezártnak a vasárnapi bajai időközi önkormányzatiképviselő-választást: az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt-PM megítélése szerint olyan események történtek, amelyek döntően befolyásolták a végeredményt. A pártok beadvánnyal fordultak a választási bizottsághoz.

A Fidesz jelöltje, Kovács Csaba 46,9 százalékos eredménnyel nyerte Baján a 3-as számú önkormányzati választókerületben tartott időközi választást. Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a DK közös jelöltje végzett, a jobbikos Markó György lett a harmadik, az LMP-s Ikotity István a negyedik.

Az MSZP, a DK és az Együtt-PM vasárnap közös közleményben az MTI-vel azt közölte, hogy aktivistáik és megfigyelőik több gyanús jelenségre hívták fel a figyelmet. Ezek között olyan súlyúak is voltak, amelyek - megítélésük szerint - döntően befolyásolhatták, torzíthatták a szavazás eredményét - tették hozzá.

Hangsúlyozták: annak érdekében, hogy ne születhessen olyan végeredmény, amely a bajaiak többségének akaratával ellentétes, beadvánnyal fordultak a választási bizottsághoz.

"A választást lezártnak csak akkor tekintjük, ha ezt a beadványt - tisztességes és törvényes eljárás során - bírálták el" - jelentették ki.

A közlemény szerint a pártok közös jelöltje, Teket Melinda az egész ország elismerését kiváltva állt helyt egy hagyományosan jobboldali választókerületben - ott, ahol a Fidesz 2010-ben két és félszer annyi szavazatot kapott, mint az ellenzék. "Mindez ráadásul minden idők egyik leghazugabb és legtahóbb lejárató kampánya közepette, amit utóbb még Orbán Viktor sem mert felvállalni" - fogalmaztak.

Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×