Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
314.82
bux:
150031.29
2026. augusztus 12. szerda Klára

Vitatkoznak a pártok: ki pártolja jobban a nyugdíjasokat

Az MSZP szerint Orbán Viktor "teherként tekint a nyugdíjasokra", a Fidesz szerint viszont ma nőnek a nyugdíjak és a rezsicsökkentés segíti a nyugdíjasok megélhetését.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szombati közleményében azt írta: "azt már tudjuk, hogy a korábbi ígéretével ellentétben az Orbán-kormány idén már nem részesíti nyugdíjemelésben az időseket. Azt azonban még nem árulta el, hogy a jövőre a kampányban mivel kívánja kábítani őket."

Az ellenzéki politikus szerint 2010 tavaszán még a nyugdíjak vásárlóértékét ígérte a kormányfő és Fidesz. Három és fél évvel később, 2013 őszén azonban már világosan látszik, hogy amíg "Orbán kormányoz, sem a nyugdíjak, sem a nyugdíjasok nincsenek biztonságban".

Korózs Lajos szerint "a nagy ígéreteket csak nagy átverések követték: a 3000 milliárd forintos magán-nyugdíjvagyont lenyúlták, a nyugdíjasok speciális fogyasztói kosara pedig legalább 20 százalékkal drágult, de a nyugdíjak legfeljebb az átlaginflációt követték".

A politikus közölte: kormányra kerülésük esetén garantálni fogják a nyugdíjak értékállóságát és növelik a méltányossági nyugdíjra jutó állami forrásokat. Újraindítják a nyugdíjkorrekciós programot és újra bevezetik a nyugdíjprémiumot, a közlekedést pedig újra ingyenessé teszik a 65 éven felettiek számára.

A Fidesz szerint ugyanakkor a Gyurcsány-Bajnai-kormány csökkentette a nyugdíjakat és veszélybe sodorta a nyugdíjasok megélhetését. A nagyobbik kormánypárt szombati válaszközleményében azt írta: ma nőnek a nyugdíjak és rezsicsökkentés segíti a nyugdíjasok megélhetését.

"A szocialisták éppen az ellenkezőjét csinálták mindig annak, mint amit bármikor is ígérgettek" - írták. "Ha a bukott baloldalon múlt volna, akkor ma már nyugdíjadó lenne Magyarországon. A szocialisták tehát jobb, ha hallgatnak a nyugdíjasok ügyében" - tették hozzá.

A Fidesz felidézte: az idei év nyugdíjemeléssel kezdődött, januárban infláció fölött, 5,2 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat, és minden év szeptemberében megvizsgálja az ellátás összegét, s most is így fog tenni.

Kitértek arra, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően a nyugdíjasok novembertől már húsz százalékkal fizetnek kevesebbet a gáz, az áram és a távhő áráért a tavalyi árakhoz képest. Emellett tíz százalékkal csökkent a vízdíj, a csatornadíj, a szemétszállítás, a PB-gáz, a szippantott szennyvíz és a kéményseprés díja - tartalmazza a közlemény.

Címlapról ajánljuk

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×