Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.24
bux:
149611.56
2026. augusztus 12. szerda Klára

Hűtlen kezeléssel vádolnak két volt szocialista képviselőt

Hűtlen kezelés miatt vádat emelt két volt szocialista országgyűlési képviselő ellen a Fővárosi Főügyészség - értesült az MTI Hírcentrum.

Az M1 csütörtök esti Híradójában elhangzott, Kárpáti Zsuzsanna, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) korábbi főigazgatója és Vári Gyula volt vadászpilóta a vádirat szerint 2008 és 2010 között fiktív megbízási szerződésekkel nyolcmillió forinttal károsította meg az államot. Kárpáti Zsuzsanna tettesként, Vári Gyula bűnsegédként áll majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. Az ügyészség mindkettőjük esetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kéri - közölte a hírműsor.

A vádirat szerint Kárpáti Zsuzsanna az EKI főigazgatójaként 2008 októbere és 2010 januárja között több megbízási szerződést kötött tanulmányok készítésére Vári Gyulával. A szerződések alapján Vári Gyula négy tanulmányt el is készített, ám ezek - az ügyészség szerint - az EKI számára értékelhetetlenek voltak. Az intézet mégis kifizetett értük nyolcmillió forintot a volt MSZP-s országgyűlési képviselőnek.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak úgy nyilatkozott, "az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet volt főigazgatója, valamint a másik volt országgyűlési képviselő ellen" jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt emeltek vádat.

A Híradó megkereste Kárpáti Zsuzsannát is, aki azt mondta, hogy semmilyen hivatalos értesítést nem kapott a vádemelésről. A volt főigazgató ártatlannak tartja magát, és szerinte politikai ellenfelei akarnak leszámolni vele - hangzott el. Vári Gyulát az adásig nem érte el a Híradó - közölték a hírműsorban.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×