Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
315.48
bux:
149540.18
2026. augusztus 12. szerda Klára

Fidesz: nem hagyjuk sorsára a Pető Intézetet

A Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal ellentétben a Fidesz nem hagyja sorsára a mozgáskorlátozott gyermekek fejlesztésével foglalkozó Pető Intézetet - így reagált a kormánypárt arra, hogy az Együtt-PM színeiben politizáló Szabó Tímea kedden közölte: ötszázmilliót utaltatna az intézetnek.

A képviselő az Emberi Erőforrások Minisztériumának költségvetési keretét emelné meg - az országvédelmi alap terhére - ötszázmillió forinttal, a pénzt pedig a Nemzetközi Pető Intézetnek utaltatná át. Ezt azzal magyarázta, hogy több forrásból is úgy értesültek, még az ősszel csődbe megy a Nemzetközi Pető Intézet.

A Fidesz sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: a Pető Intézet számára a kormány eddig több mint 420 millió forint támogatást nyújtott. Ahogyan azt az intézet vezetése is elmondta - folytatták -, pénzügyi nehézségeik nem most, hanem 2005-ben kezdődtek, a baloldal megszorító intézkedései miatt kerültek egyre nehezebb helyzetbe, a sorozatos megszorítások miatt kialakult pénzügyi gondokat pedig azóta is görgetik maguk előtt.

"A hatalmi harcokkal elfoglalt baloldal" figyelmét bizonyára elkerülte a Pető Intézet vezetésének azon kérése is, hogy a politikusok ne használják fel őket és a beteg gyermekeket kampánycélokra - írta reagálásában a kormánypárt, hozzátéve: a Pető Intézet vezetése kifejezetten bizalmát fejezte ki a jelenlegi kabinet iránt, hiszen eddig is megkaptak minden támogatást, és biztosak lehetnek abban is, hogy a Fidesz-kormány ezután sem hagyja őket cserben.

Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×