Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.64
bux:
149652.23
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Tarlós: minden út Szent Istvántól ered

Tarlós István szavai szerint minden út Szent Istvántól ered és csak az ő szellemiségében haladhat tovább. A főpolgármester kedden Csepelen, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, az Õsi elődeink szoborcsoport avatásán arról is beszélt, az államalapító nem mellőzte, hanem építette a kereszténységet, amelynek alapján lett erős egykor Európa és lett nagyhatalom Magyarország.

Tarlós István azt mondta, Budapest szellemi mentora, építője, Széchenyi István a legnagyobb élő emlékezetet látta Szent Istvánban, és ebben ma sincs ok kételkedni. Anonymus többször is említi Csepel szigetét, amelyhez Álmos és Árpád korából is több történet fűződik - tette hozzá Tarlós István.

A főpolgármester felidézte: a magyarok története változatosan alakult, és ez igaz Budapestre, azon belül Csepelre is, amely egyebek mellett volt már magyar királyok pihenője és magyar iparváros is. Hangsúlyozta: három éve a főváros és a kerület közösen új utakon jár, de folytatják a jó hagyományok ápolását.

Mint megjegyezte, nem azt hirdetik, mint korábban, hogy egy út van, de tudják, minden útnak közösnek kell lennie. Azt sem hirdetik, hogy egyetlen cél van, de minden jó célt felmérnek, és értéke szerint becsülnek meg - fűzte hozzá.

Budapest mai céljai nem a "ködben sejlenek", a nagy tervek utópiái helyett a megőrzés, a működőképesség, a biztonság és a megalapozott előre haladás útján kell járni - fogalmazott a főpolgármester. Tarlós István ennek jeleként említette a Budapesten az idén forgalomba állított új buszokat, az újjáépített tereket és a befejezéséhez közelítő 4-es metró projektjét is.

A csepeli Daru dombon Németh Szilárd polgármesterrel, fideszes országgyűlési képviselővel közösen felavatott szoborkompozíció Álmos vezérnek, Árpádnak és Szent Istvánnak állít emléket.

Címlapról ajánljuk
Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök

A nemzetközileg ismert jogászprofesszor, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke lesz a következő államfő. Megvan a parlamenti titkos szavazás eredménye is.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Lezuhant egy ukrán MiG–29-es vadászgép, több ezer kilométeres mélységben csaphatott le Kijev – Háborús híreink percről percre kedden

Tűz ütött ki egy olajfinomítóban Oroszország távol-keleti részén, a jelentések az orosz-ukrán határtól mintegy 6000 kilomérerre fekvő Habarovszki határterületről, Komszomolszk-na-Amure városából érkeztek. Azt egyelőre nem erőstették meg, hogy valóban ukrán csapás miatt kapott-e lángra a finomító, Habarovszk ugyanis kívül esik minden ismert ukrán fegyver hatótávolságán. Az éjszaka folyamán ugyanakkor ukrán drónok vették célba az orosz online kiskereskedő, a Wildberries Voronyezs megyei logisztikai központját, amely lángokba borult - írja a Kyiv Independent. Hétfőn este az ukrán légierő közölte, lezuhant egy ukrán MiG-29-es vadászgép Odessza régióban, miközben megpróbált kilőni egy célpontot a levegőben. A pilóta sikeresen katapultált, kórházban ápolják. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×