Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Két héten belül végtörleszt Magyarország

Magyarország a lejárat előtt, 2013. augusztus 12-éig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF-hitelét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.

"Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 25-én levélben jelezte Reza Moghadam, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója felé, hogy Magyarország még annak esedékessége előtt, 2013. augusztus 12-éig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF- hitelét" - áll a közleményben.

Orbán Viktor miniszterelnök július 27-én, szombaton a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn jelentette be, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert.

Az NGM közleménye szerint a kedvező piaci környezet és a Magyarország iránti befektetői bizalom az utóbbi évek legkedvezőbb hozamait és - az országkockázati megítélést tükröző - ötéves CDS-felárát eredményezte. A magyar állam ennek következtében kedvező finanszírozási feltételek mellett jelentős betétállományt építhetett fel. Tekintettel arra, hogy az IMF-hitel előtörlesztésére szolgáló források így rendelkezésre állnak, a kormány a hitel előtörlesztéséről döntött - olvasható a tájékoztatásban.

A visszafizetési lehetőség csak azon országok részére áll fenn, amelyek megfelelő szintű tartalékokkal, fegyelmezett költségvetési politikával és kedvező befektetői megítéléssel rendelkeznek - hívja fel a figyelmet a NGM közleménye.

Magyarországon ezek a tényezők az elmúlt három év munkájának köszönhetően együttesen megteremtik a lehetőségét annak, hogy az IMF-hitel jelentette tehertől esedékesség előtt megszabaduljon a gazdaság - szögezi le az NGM közleménye.

Az NGM kitér arra: a magyar állam (az MNB nélkül) 7,5 milliárd euró értékű hitelt hívott le az IMF-től. Az ebből jelenleg fennálló tőketartozás mértéke a tárca közlése szerint 2,2 milliárd euró, amelynek utolsó nagyobb törlesztőrészlete 2014 márciusában lenne esedékes.

Az IMF-hitel teljes visszafizetésével a kormány fontos lépést tesz az egyre nagyobb arányú piaci finanszírozás felé, emellett kamatmegtakarítást is biztosít a költségvetés számára. A kifejezetten erre a célra feltöltött devizabetét egyenlege az előtörlesztést követően is biztonságos szinten marad - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×