Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
315.73
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Aláírják a bérmegállapodást

Aláírja a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.

A megállapodásban a május 21-én tető alá hozott egyezségnek megfelelően várhatóan nem szerepel majd konkrét szám az emelés mértékére vonatkozóan, csak annyi, hogy az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését. Az ajánlással a kormány, a munkaadói, valamint a munkavállalói oldal orientálni szeretné a versenyszférát a 2013-as bértárgyalásokon.

A körülbelül 3 millió 800 ezer magyar foglalkoztatottból 700 ezer embert alkalmaznak minimálbéren és garantált bérminimumon, a többi munkavállaló bérének alakításához azonban az országos bérajánlás adott támpontot az utóbbi több mint 20 évben.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén május 21-én állapodtak meg az ajánlásban, amelyben ugyanakkor konkrét, az emelés mértékére vonatkozó szám nem szerepel, mivel a több hónapig zajló egyeztetéseken az körvonalazódott, hogy a munkaadói oldal - de elsősorban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) - nem írja alá a megállapodást, ha számszerűsítik benne az emelést.

A megállapodás szerint a bértárgyalásokon a feleknek az áprilisban benyújtott konvergenciaprogramban szereplő 2013-as gazdasági mutatókat kell irányadónak tekinteniük.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a május 21-i sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy még nincs késő ajánlást adni, mivel jelenleg zajlanak a vállalkozásoknál a mérlegzáró közgyűlések, most fogadják el az üzleti terveket, így jó, ha ez a "mankó rendelkezésre áll". Az adott évi bérajánlásról az utóbbi 23 évben csaknem mindig

az előző év végén állapodtak meg, a minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló megállapodással egy időben. 2012 végén azonban nem született bérajánlás, ezt "pótolja" most a kormány, valamint a munkaadói és a munkavállalói oldal.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×