Infostart.hu
eur:
363.68
usd:
314.69
bux:
148435.28
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Mindenhol elbontották a védműveket

Hétfő éjfélig befejeződött a védművek bontása mind a kilencvenöt településen, amely az árvízi védekezésben részt vett, és minden fogyasztónál visszakapcsolták az áramot. A MÁV bejelentette: fokozatosan növeli a szerelvények sebességét a korábban az árhullám által megrongált vonalszakaszokon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden a honlapján.

Az OKF tájékoztatása szerint a Budapest-Hegyeshalom vonalon a Duna megrongálta, meggyengítette a vasúti pályát, így hosszabb ideig szünetelt a forgalom, most pedig jelentős sebességkorlátozással járhatnak csak a vonatok. Komáromnál csütörtöktől, Almásfüzitő és Tokod között pedig jövő hétfőtől haladhatnak gyorsabban a szerelvények.

Hétfőn még a Pest megyei Szigetmonostoron és a Bács-Kiskun megyei Bajánál végeztek munkálatokat. Az érintett településeken és helyszíneken összesen százhúsz ember dolgozott aznap.

Az eredetileg kitelepített 1570 emberből Baranya megyében Mohácson továbbra sem térhettek vissza otthonukba négyen. Az ő ingatlanukat nagy valószínűséggel le kell bontani, lakhatásukat az önkormányzat biztosítja - írta az OKF.

Közölték továbbá, hogy az árvíz miatt elszaporodott szúnyogokat továbbra is gyérítik az ország számos pontján, a korábban árvízzel érintett területeken. Az irtás hétfőtől csütörtökig tervezett harmadik ütemének menetrendjéről az OKF honlapján olvashatók információk.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 10. 11:56
×
×