Infostart.hu
eur:
362.35
usd:
313.59
bux:
0
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Hét országgyűlési választókerület határát módosította a parlament

Hét fővárosi országgyűlési egyéni választókerület beosztásán változtatott a parlament pénteken.

A választójogi törvény módosítását 254 igen szavazattal, 54 nem ellenében fogadta el az Országgyűlés a fideszes Vas Imre javaslatára.

A döntéshez először - csütörtökön - július 15-ére kellett módosítani azt az időpontot, amikortól már nem lehet megváltoztatni a választókerületi határokat. Ez ugyanis a hatályos törvényben június 30-a volt.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy technikai okokból, a települési jegyzőkkel folytatott konzultáció után szükséges néhány, elsősorban budai választókörzet határának módosítása. Ennek megfelelően kisebb pontosításokat hajtottak végre a választókerületek határait képező közterületek felsorolásán.

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda vezetője múlt kedden az MTI-nek azt mondta, a technikai jellegű változtatások nagyon fontosak, hogy "a választást meg tudjuk tartani", és ne kérdőjelezhessék meg a választások legitimitását. Jegyzők jelezték a problémákat, például hogy választókerületi határoknál felcserélték az utca két oldalát - fejtette ki.

Címlapról ajánljuk

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a hetet, két új fideszes képviselő tesz esküt, tárgyalnak egy sor törvényről is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×