Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
314.37
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Mikorra lehet megállapodás a baloldalon?

A baloldal valóban késésben van, de nem a közös miniszterelnök-jelölt megnevezésével, hanem a kampány részleteinek kidolgozásával és Orbán Viktor kihívójának újszerű kiválasztásával - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő.

Annyira sok érdek, személyi ellentét és helyezkedés nehezíti az összefogást a baloldalon, hogy ezek leküzdése hosszabb időt vesz igénybe - mondta az InfoRádiónak a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa, aki szerint ősszel várható megállapodás az MSZP és az Együtt 2014 között.

Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint Bajnai Gordonék azt szerették volna, ha ősszel jön létre a megállapodás az MSZP-vel, mert addig tudják pozicionálni magukat.

A folyamatos huzakodás nem biztos, hogy jót tesz a baloldal imidzsének. Emellett gyakorlati probléma, hogy minél később jön létre a megállapodás, annál kevesebb ideje lesz a baloldalnak összefogott kampányt irányítani a kormány ellen - fejtette ki.

Ugyanakkor az összefogás felhajtóerőt is adhat a baloldalnak, de ehhez az is kell, hogy áttekinthető és elfogadható vízióval és programmal álljon elő - közölte a politikai elemző.

Nagy Attila Tibor emlékeztetett arra, hogy a francia szocialisták televízióban közvetített vitákat rendeztek arról, hogy ki legyen az államfőjelölt, és ez nem fokozta az ellentéteket, hanem növelte az érdeklődést a baloldal iránt. Az elemző az innovációt hiányolja a magyar baloldalból.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×