Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
314.37
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

MSZP: az ország rosszabb helyzetben van, mint a kormányváltás idején

Az MSZP szerint az ország rosszabb helyzetben van a legtöbb mutató alapján, mint a 2010-es kormányváltás idején. Burány Sándor országgyűlési képviselő vasárnap az MTI-nek azt mondta, a Fidesz napi "győzelmi jelentéseit" nem igazolják a szomorú tények.

Az ellenzéki képviselő a nagyobbik kormánypárt szóvivőjének szavaira reagált. Hoppál Péter sajtótájékoztatóján arról beszélt: a gazdaságpolitikai váltásnak köszönhetően az ország kikerült a recesszióból és emelkedő pályára állt, és azzal, hogy megszűnt a túlzottdeficit-eljárás, a továbbiakban az önkormányzatok, vállalkozások fejlesztésére lehet koncentrálni, ami munkahelyeket teremt.

Burány Sándor ezzel szemben úgy látja, ma gyengébb a magyar gazdaság, rosszabb, sebezhetőbb a forint, és nemhogy új munkahelyek jöttek volna létre, a versenyszférában csökkent a munkahelyek száma a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Azt mondta, az emberek 80 százaléka rosszabbul járt a Fidesz adórendszerével, és rosszabbul is él, mint három éve, és bár adócsökkentést ígértek, mégis több mint 40 új adót vezettek be. Szavai szerint a bevezetett adókedvezmények dacára a születések száma csökkent, az elmúlt egy évtizedet tekintve az elmúlt három évben született a legkevesebb gyermek.

Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×