Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

MSZP: Orbán kormánya meglopja a dolgozókat

Az MSZP szóvivője szerint "Orbán Viktor tolvaj kormánya meglopja" a dolgozó magyar embereket és a kisvállalkozókat, hiszen a nettó és a reálértéken számított bére szinte mindenkinek csökkent, "kivéve a csókosoknak és a magas jövedelműeknek".

Így reagált Török Zsolt keddi budapesti sajtótájékoztatóján Hoppál Péter Fidesz-szóvivő szavaira, aki a statisztikai hivatal adatai alapján arról beszélt, hogy folyamatosan nő a fizetések és a nyugdíjak értéke Magyarországon.

Az MSZP szóvivője kifejtette: a nettó átlagbér 2010-ben 131 ezer forint volt, ma ennek - csak az inflációt tekintve - 155 ezernek kellene lennie, ehhez képest azonban csak 148 500 forint, vagyis "hétezer forintot Orbán Viktor és tolvaj kormánya, Hoppál Péter segítségével, ellopott az átlagbéren dolgozó magyar emberektől".

Míg 2010-ben a nettó minimálbérből 200 liter benzint vagy 350 kilogramm kenyeret lehetett volna venni, addig ma már csak 150 liter benzint vagy 250 kilogramm kenyeret ér a nettó minimálbér - példázta Török Zsolt, aki egy felszeletelt kenyérrel is szemléltette, hogy "Orbán Viktor és tolvaj kormánya" egy kilogramm kenyér 30 százalékát "ellopta" az emberektől.

Hozzátette, hogy ezzel szemben az igazságtalan adórendszer miatt Hoppál Péternek havi nettó 180 ezer forinttal, frakciótársainak, Zsiga Marcellnek és Németh Szilárdnak pedig nettó 200 ezer forinttal nőtt a havi fizetése.

Mindez a szocialisták szerint elfogadhatatlan, ezért kormányváltásra van szükség - mondta az ellenzéki párt szóvivője.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×