A Magyar Tudományos Akadémia szakértői támogatják, hogy mobil fal védje meg a Római-partot az árvizektől - jelentette be a főpolgármester. Tarlós István emlékeztetett arra, hogy a Műegyetem is hasonló állásfoglalást adott ki, a mobilgát pedig külföldön és Szentendrén is kiválóan vizsgázott, tehát még ebben a ciklusban megépülhet a Római-parton is.
A városvezető hozzátette, hogy ennek ellenére az elsőrendű védművet is meg fogják erősíteni a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon és cáfolta, hogy nem készült környezeti hatástanulmány. Megerősítette, hogy a Margitsziget még hetekig zárva lehet, mert a talaj átázott. Az új szökőkutat július elején adják át.
A főpolgármester beszélt az úgynevezett Tormay Cécile-ügyről is. Mint ismeretes, az írónőről utcát neveztek el Budapesten, amit az ellenzék kifogásolt, mert antiszemitának tartja a névadót. Tarlós István ebben a témában is a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kérte, amely még nem érkezett meg. A városvezető nem vitatja senkinek az érzékenységét, de hangsúlyozta, hogy nem Tormay Cécile, hanem az általa alapított nőegylet támogatta a numerus clausust, az akadémia által is kitüntetett, Nobel-díjra jelölt írónő pedig már az első zsidótörvény elfogadása előtt meghalt. Tarlós István világossá tette, hogy nem ő, hanem civilként Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott kezdeményezte az utca elnevezését, erről a főpolgármester levelet küldött a kerületi önkormányzatnak, amely támogató határozatot hozott, és a fővárosi közgyűlés végül ennek alapján döntött a névadásról.
A fővárosi cégvezetők vitatott mértékű prémiumával összefüggésben azt mondta, hogy arról az igazgatótanácsok döntenek, ő csak úgynevezett alaki előterjesztő, de emlékeztetett arra, hogy ez a kurzus nagyságrendekkel kevesebb ilyen juttatást ítél meg az arra érdemeseknek, mint az előző városvezetés. A javadalmazási szabályzatot ugyanakkor felülvizsgálják.
Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Párt tegnapi, városháza előtti rendezvényét tüntetésnek nevezte, és annak egyik témájával összefüggésben felidézte, hogy ez a városvezetés 700 új férőhelyet, 500 munkahelyet és egy egészségügyi központot hozott létre a hajléktalanoknak, és csak azt kérte tőlük, hogy ne lakjanak az aluljárókban.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








