Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Martonyi: Nem szűnnek meg a közeljövőben az alkotmányjogi viták

A külügyminiszter nem számít arra, hogy az Alaptörvény negyedik, majd ötödik módosítását követően lezárulnának az alkotmányjogi viták az Európai Unió, az Európa Tanács és Magyarország között. Martonyi János a Velencei Bizottság ülését követően az InfoRádiónak azt mondta: sikerült Magyarország szempontjából kedvezően, jelentős mértékben változtatni a Velencei Bizottságnak a negyedik Alaptörvény-módosítással kapcsolatos szakvélemény-tervezete szövegén, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország egyetértene az abban foglaltakkal.

Sem a Velencei Bizottságban foglalt ténymegállapításokkal, sem pedig a következtetésekkel nem tudunk egyetérteni - hangsúlyozta az InfoRádiónak Martonyi János, aki az Európa tanács alkotmányjogi szekértői testületének, a Velencei Bizottság ülésén vett részt Olaszországban.

A külügyminiszter hozzátette azonban, hogy a jelentés a korábbiakhoz képest "sok tekintetben javult". Mint fogalmazott, a magyar álláspont egyszerű: elkötelezettek vagyunk az európai értékek és normák iránt, és nem tudjuk elfogadni azokat az állításokat, amelyek ezt az elkötelezettséget kétségbe vonják.

Beszélt arról is, hogy a politikai hirdetések kérdésében tovább folyik a párbeszéd az Európai Bizottsággal. Ennek a dialógusnak az a célja, hogy megtudjuk milyen esetleges kifogások merülhetnek fel.

Az ötödik alkotmánymódosítás kapcsán a külügyminiszter azt mondta, a Velencei Bizottság üdvözli a tervezett változtatásokat, amelyeket a magyar parlament az ősszel szavazhat meg. Martonyi János ennek ellenére úgy véli, az alkotmányjogi viták nem valószínű, hogy a közeljövőben megszűnnek, mivel ezek szerint politikai indíttatású viták.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×