Tassnál a Duna vízszintje az elmúlt két órában nem változott, 908 centiméteren áll, Dunaföldvárnál 2 centiméterrel, 720 centiméterre emelkedett a vízállás két óra alatt, Paksnál pedig 1 centimétert változott a víz szintje, éjfélkor 886 centimétert mutatott vízmérce.
Baján és Mohácson az áradás ennél nagyobb ütemben zajlik, Baján 964, Mohácson 917 centiméteren állt a Duna, mindkét állomásnál három centimétert nőtt a vízállás.
Budapesten 874-ről 871 centiméterre csökkent két óra alatt a vízszint, a főváros felett Nagymarosnál 5, Esztergomnál, Komáromnál és Nagybajcsnál 6 centimétert apadt a folyó két óra alatt.
Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) éjféli tájékoztatása szerint az eddig a felső szakaszon szolgálatot teljesítő szakembereket a Budapest alatti védekezési helyekre irányítják át. Összesen több mint ezer szakembert csoportosítottak át. Kedden reggel 6 órától este 6 óráig a Terrorelhárítási Központ kétszáz embere segíti Baján a Petőfi szigeten az ideiglenes védvonal megemelését.
Az OMIT összesítése szerint Magyarországon jelenleg 807 kilométeren van árvízvédelmi készültség, ebből harmadfokú 62, rendkívüli pedig 538 kilométeren.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








