Végetérthet a céges telefonok, tabletek, laptopok korszaka - derül ki a Gartner amerikai felméréséből. Az elemzés szerint a cégek 38 százaléka véget vetne ennek a gyakorlatnak pár éven belül.
Várhatóan a jövőben a dolgozónak magának kell megvennie az okostelefont, tabletet, vagy a laptopot, a munkaadó cég csupán az előfizetési költségekhez járulna hozzá.
A változtatás mellett szól, írja a piackutató elemzése, hogy nem lehet elválasztani, mikor használják a dolgozók magán, vagy vállalati célra ezeket a kommunikációs eszközöket. Ráadásul gyakori az is, hogy a munkahelyi eszközök mellett a dolgozók a saját laptopjukat is használják munka közben, ami adatbiztonsági szempontból nem túl előnyös. Hátránya ugyanakkor, hogy mindez nem ösztönzi a dolgozót.
A felmérés az Egyesült Államokban készült. Magyarországon most még plusz juttatásként tekintenek nemcsak a céges eszközökre, hanem ha azok előfizetését is a munkaadó állja, azaz egyfajta fizetéskiegészítésként is felfogható.
Nem gyakori, hogy a munkavállaló a saját mobilját, vagy laptopját akarja használni céges feladatokra, ugyanakkor az adatok biztonságával kapcsolatos félelmek már itt is felmerültek, és vannak olyan társaságok, ahol az otthonról bevitt eszközök munkahelyi használata az informatikai felelősök engedélyéhez kötött.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz





