Tarlós István, Budapest főpolgármestere azt mondta: 895 centiméter körül várják a Duna tetőzését hétfőn, jelenlegi állás szerint 930 centiméteres vízállásig meg tudják védeni a fővárost.
Tájékoztatása szerint az észak-budai régióban száz katona, ötven katasztrófavédelmi és ötven csatornázási szakember dolgozik, a Római-parton befejezték a védmű talpának megerősítését, kisebb szivárgások vannak, de katasztrófától nem kell tartani.
Tarlós István közölte, hogy hétfőig a Lánchídon és annak két hídfőjében, valamint a Margit hídon kikapcsolják a köz- és díszkivilágítást, a Királyok útján viszont hétfőig folyamatosan működni fognak a köztéri lámpák.
A Margitszigeten a védelem befejeződött, kisebb csorgások vannak, amik kezelhetők. A Palatinusnál buzgárosodás jelent kisebb problémát, egy régi csatornán keresztül folyik be a víz, ez nem jelent veszélyt - jelentette ki Tarlós István.
A Lukács fürdőnél a víz egy régi csatornán folyik vissza, itt egy szivattyúház segítségével vezetik a Dunába a vizet. Ha találnak alkalmas szennyvízelvezető csatornát, akkor azon keresztül, ha nem, akkor a HÉV vágányain keresztül vezetik el a csöveket, ebben az esetben a HÉV-szerelvények csak az Árpád hídig közlekednek majd - mondta a főpolgármester.
A további intézkedéseket sorolva a főpolgármester beszámolt arról, a CET-nél a régi Közraktárak épületeinek a padlólemezét és a felvezető lépcsőt vízzel töltött ballonokkal terhelték le, egyelőre a felúszás veszélye nem fenyeget. Szombat estétől a Margit híd és a Batthyány tér között a HÉV fölötti födémet ötven járművel a külső sávban le kell terhelni, az alagútban a peron magasságáig a pályát vízzel töltik fel. A munkálatok miatt a helyszínen parkoló autókat elszállították, ezekről a 107-es telefonszámon lehet érdeklődni. Az elszállítás és a gépkocsik visszajuttatása a tulajdonosoknak nem kerül pénzbe - hangsúlyozta a főpolgármester.
Fontos kérdés a német vádirat után: ha Ukrajna robbantotta fel az Északi Áramlatot, NATO-tagállamra támadt?






