Tízmilliárd forinttal támogatja a Debreceni Református Kollégium felújítását a kormány - jelentette be a miniszterelnök a debreceni Nagytemplomban. Orbán Viktor a 475 éves Debreceni Református Kollégium, a 175 éves debreceni Dóczy Gimnázium és a magyar református egység napja alkalmából rendezett hálaadó istentiszteleten hangsúlyozta: a támogatás nem egyszerűen a múlt megbecsülése, hanem a jövő reformátusságáról, és a jövő magyarságáról szól. Orbán Viktor és Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke aláírta a bejelentett támogatásról szóló megállapodást.
A kormány minden magyarra számít, bárhol is él a világban, és szeretne abban segíteni, hogy megélhesse a magyarsághoz való tartozását. Erről a nemzetpolitikai helyettes államtitkár beszélt Ottawában, a nemzeti összetartozás napi ünnepségen. Répás Zsuzsanna tiszteletre méltónak nevezte azt a tevékenységet, amit a tengerentúli magyar szervezetek végeznek, mert - szavai szerint - sok ezer kilométerre az anyaországtól nehezebb megőrizni a magyarsághoz való tartozást és nehezebb fenntartani a kötődést.
Törvénytervezetet nyújt be Székelyföld területi autonómiájáról a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a bukaresti törvényhozásban - jelentette be az RMDSZ csíkszeredai kongresszusa után Kelemen Hunor elnök. A tanácskozáson Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy Románia sikeres legyen, és az erdélyi magyarság otthon érezze magát szülőföldjén. Viktor Ponta román miniszterelnök azt mondta: van esély a Romániát nemzetállamként meghatározó alkotmány olyan módosítására, amely garantálja, hogy a romániai magyarok az ország egyenlő és legitim polgárai.
Esterházy Jánosra emlékeztek a morvaországi Mírovban csehországi magyarok. Itt halt meg 1957-ben a csehszlovákiai magyarság két világháború közötti vezető politikusa. Az idén immár 16. alkalommal megtartott emlékünnepséget a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége, valamint a helyi önkormányzat közösen rendezte.
Az unió által követelt megszorításokkal magyarázta az esetleges reklámadó bevezetését a Fidesz szóvivője. Selmeczi Gabriella azt mondta: a kormány és a Fidesz nem hajlandó megszorításoknak kitenni a családokat, ezért máshonnan kell előteremteni pénzt. A kormánypárt szóvivője Burány Sándor szocialista képviselő szavaira reagált, aki szerint a reklámadóval a kabinet térdre akarja kényszeríteni a nem a Fidesz által ellenőrzött médiumokat. A Nemzetgazdasági Minisztérium javaslata alapján a reklámadót 1 milliárd forintos bevételtől sávosan kellene fizetni, és 10 milliárd forint felett 20 százalékos lenne.
Az állami tulajdonból más közfeladatot ellátó szervezeteknek átadott bérlakásokra is kiterjesztené a cserelakás felajánlásának kötelezettségét a Fidesz. Nagy Gábor Tamás és Rogán Antal előterjesztésében azzal érvel, hogy állami lakás esetén a bérbeadó cserelakás felajánlása nélkül nem gyakorolhatja a felmondási jogát, míg nem állami lakások esetében nincs ilyen korlátozás. Ezért azt javasolják, hogy ha az állam ingyenesen átad egy lakóingatlant más közfeladatot ellátó szervezetnek, akkor az abban élőket a továbbiakban is illessék meg a lakástörvényben foglalt jogok.
Kompenzációs csomagot dolgoz ki a kormány a fuvarozóknak, amely segíti a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben. Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének fórumán elmondta: a kabinet négy lehetőséget vizsgál, amelyről várhatóan jövő héten születik döntés. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár közölte: júliustól a tengelyszám, az útvonal típusa, valamint a motorok környezetvédelmi besorolása alapján 17 és 85 forint közötti útdíjat kell fizetni a 3,5 tonnánál nehezebb tehergépjárművek után. Vereczkey Zoltán, a fuvarozók egyesületének elnöke a tervezett kompenzációs csomag fő elemének nevezte a súlyadó európai uniós minimumra csökkentését.
Június közepétől regisztrálhatják járművüket a fuvarozók az Állami Autópálya Kezelő honlapján, így egyszerűbb lesz a használatarányos útdíj fizetése - közölte az elektronikus útdíjszedés rendszerét kiépítő egyik cég ügyvezető igazgatója. Emőri Gábor elmondta: az útdíjat július 1-től háromféleképpen lehet megfizetni.
Június elsejével újabb 50 Mercedes autóbusz áll forgalomba a fővárosban, az új járművek egyebek mellett a megújuló 7-es busz vonalain viszik majd utasokat. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a 25 szóló és 25 csuklós busz üzembe helyezésével már 100 új Mercedes-Benz Citaro teljesít szolgálatot Budapesten, majd júliusban újabb 50 busz érkezik.
Irán: azonnali figyelmeztetés az európai állampolgároknak





