Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
331.62
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Költségvetési zárolásokat jelentett be Varga - a nap hírei

Elsősorban költségvetési zárolásokat jelentett be a nemzetgazdasági miniszter a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében. A megszorító intézkedések folytatásának tartja az ellenzék a kormányzat által bejelentett intézkedéseket. Szekszárd fideszes polgármestere szerint nem történt törvénytelenség a helyi trafikpályázatoknál. A nap legfontosabb hírei május 10-én.

Nem érinti a nyugdíjakat, a bérből és fizetésből élőket, valamint a szociális ellátásban részesülőket a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett átmeneti költségvetési zárolás. Varga Mihály hangsúlyozta: a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését célzó lépések főként olyan tételekre vonatkoznak, amelyek nem a gazdaság növekedését fogják vissza. Az egyenlegjavító pénzügyi intézkedések összhatása az idén mintegy 93 milliárd, 2014-ben 173 milliárd forintot tesz ki. Varga Mihály szólt arról is, hogy szükség esetén felfüggesztik egyes beruházások finanszírozását, és ha ezek az intézkedések sem elegendőek, emelhetik a tranzakciós illetéket, illetve újragondolják a bankadót.

A megszorító intézkedések folytatásának tartják a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési zárolásokat az ellenzéki erők. Az MSZP szerint a bejelentés már a negyedik Orbán Viktor miniszterelnök által megrendelt megszorító csomag. A Jobbik szerint a kormány a gazdasági növekedés beindítására, a munkahelyteremtésre nem fordít figyelmet. Az LMP úgy véli, Varga Mihály elődje, Matolcsy György kártyavárat hagyott hátra költségvetés címén. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási mozgalom attól tart, hogy a zárolások várhatóan az egészségügyet és az oktatást is érintik.

Szekszárd fideszes polgármestere szerint nem történt törvénytelenség a helyi trafikpályázatoknál. Horváth István azt mondta: a város közgyűlésének Fidesz-frakciója nem a képviselőcsoport ülésén, hanem egy nem hivatalos egyeztetésen beszélt a helyi pályázókról. Hozzátette: nem történhetett törvénytelenség, hiszen a tendert a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. írta ki, és döntött róluk a kiírásnak megfelelően. Közben Tóth Csaba MSZP-s képviselő azt kifogásolta, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt után a nemzeti fejlesztési miniszter sem engedte, hogy megnézze a trafikpályázatokat, hanem csak a szerződésekről készülő emlékeztetőket tekintheti meg.

Az egészségügyi dolgozók idei béremelését, a gyermekgondozási díj és a táppénz mértékét is meghatározza a kormány több jogszabály módosításával. Az Országgyűlés előtt lévő javaslat értelmében az orvosi munkakörben dolgozók idén havi 10 ezer és 40 ezer forint közötti bér-, illetve illetményemelést kapnak. Az egészségügyi szakdolgozók 5 ezer és 41 ezer forint közötti emelésben részesülhetnek. A GYES és a GYED a jövedelem 70 százaléka lehet, a táppénz kiszámításának alapja az előző évi bér lesz, egy későbbi kormányrendeletben meghatározott módon kalkulálva.

A családon belüli erőszak büntetésének súlyosbítására nyújtott be törvényjavaslatot a kormány. A július elsejétől életbe lépő új Büntető Törvénykönyvben már külön tényállásként szerepelhet a hozzátartozó bántalmazása, amelyet 3 és 5 év közötti börtönnel büntetnének. A hozzátartozó fogalmába pedig beletartozna a volt házastárs, a volt élettárs, a gondnok, a gyám, valamint a gondnokság és a gyámság alatt álló személy is.

Többéves növekedési paktumról is egyeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Bankszövetséggel. Orbán Gábor, a tárca államtitkára azt mondta, a tárgyalásokon munkacsoportokat alakítottak és kijelölték a témákat. Ezek között szerepel egy több évre szóló megállapodás kidolgozása, amely a gazdasági növekedés érdekében a bankadó egy részének visszatérítését ígéri azoknak a pénzintézeteknek, amelyek aktívabbak a hitelezésben. Egyeztetnek a rossz helyzetbe került adósokról, a magáncsőd intézményéről és az önkormányzati adósság átvállalásáról, de a pozitív adóslista egyelőre nincs napirenden.

Az ócsai szociális lakópark még hatvan, bérelhető házára 23 hiánytalanul kitöltött pályázat érkezett a második forduló határidejéig, a bajbajutott hitelesek azonban továbbra is jelentkezhetnek a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál lakhatásuk ócsai megoldására. Az eddigi jelentkezőket a következő hetekben meglátogatják a szervezet munkatársai, hogy felmérjék, valós megoldást jelent-e helyzetükben az Ócsára költözés. Június 10-ig megnevezik a nyertes pályázókat. A beköltözések június elsején kezdődnek az első fordulóban, majd pár nappal később a második fordulóban kiválasztott családoknak.

Jelenleg 135 ezren dolgoznak a közfoglalkoztatásban - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Czomba Sándor fontosnak tartja, hogy a közfoglalkoztatás értékteremtő munka legyen. Közben a belügyminisztérium bejelentette, hogy megduplázzák a parlagfű-mentesítési munkálatokban részt vevő közfoglalkoztatottak számát az idén. A tavalyi 32 ezer után ebben az évben 70 ezer közmunkás fogja írtani a parlagfüvet, így 2-3 éven belül jelentős eredményeket vár a tárca az allergiát okozó növény visszaszorításában.

Megtalálta a rendőrség a balatonlellei rablók menekülésére használt gépkocsit. Egyelőre nem árulták el, hol hagyta a méregzöld Alfa Romeot a keresett két, 30-35 év körüli támadó. Betörtek egy balatonlellei házaspár otthonába, bántalmazták az ott lakókat, majd készpénzt, ékszereket és maroklőfegyvereket vittek magukkal. Meneküléshez a kirabolt házaspár autóját használták. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tetteseket, elfogásukhoz a lakosság segítségét is kérik. Ugyanakkor mindenkit óvatosságra intenek, mert az elkövetőknek fegyvere van. Az üggyel kapcsolatos bejelentéseket a 06-80-200-676-os telefonszámon várják.

Virginia államban temették el a bostoni robbantásos merénylet elkövetésével gyanúsított egyik férfit. Korábban titokban tartották a csecsen származású Tamerlan Carnajev sírjának helyét. A szertartás hetekig húzódott, mert nem volt olyan temető, amely befogadta volna a holttestet, holott a muszlim szokásoknak megfelelően a hantolásnak minél előbb meg kellett volna történnie. A férfit azzal gyanúsítják, hogy ő az egyik elkövetője a bostoni maratonon elkövetett robbantásos merényletnek, amelyben hárman meghaltak és több mint 170-en megsérültek. Az elfogása közben kialakult tűzharcban szerzett halálos sebet.

Címlapról ajánljuk

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×