Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Bocsánatkérésre szólította fel a KDNP Botka László szegedi polgármestert

Bocsánatkérésre szólította föl a KDNP szegedi elnöke a csongrádi megyeszékhely közgyűlésén elhangzott egyik mondata miatt Botka László (MSZP) polgármestert.

A polgármester a szegedi közgyűlés keddi rendkívüli ülésén a járási kormányhivatal kialakításával kapcsolatos vitájában többek között úgy fogalmazott: "a Fidesz igazi demokrata, pedig ugye közénk is lövethetne" - emlékeztetett Haág Zalán.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a KDNP felháborítónak tartja, hogy épp az a Botka László mond ilyet, aki hatalomra segítette Gyurcsány Ferencet, azt a politikust, akinek miniszterelnöksége idején, a forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006. október 23-án "valóban ártatlan emberekre lőttek, illetve őket megnyomorították, megalázták".

A KDNP szerint itt az ideje annak, hogy Botka László bocsánatot kérjen, hiszen ominózus mondatával nemcsak a Fidesz-KDNP-t, hanem azt a több tízezer szegedit is megsértette, akik 2010-ben demokratikus akaratnyilvánításukkal a jelenleg kormányzó pártszövetségre szavaztak.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×