Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Bajnai Gordon: Ki kell jelölni a hosszú távú haladási irányokat

Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint ha a társadalom "erős közepe" meg tud állapodni a hosszú távú haladás irányairól, és nem engedi, hogy megosszák, akkor Magyarország felzárkózhat a sikeres országok közé.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke szerdán Komlón, országjáró körútjának első állomásán hangsúlyozta: Magyarországon helyre kell állítani a jogállamot, emellett csakúgy, mint a rendszerváltáskor, ki kell jelölni a haladási irányokat.

A Baloldali Közéleti Klubnak a helyi színházépületben tartott rendezvényén felszólaló volt kormányfő - aki ellen a Jobbik tucatnyi tagja és szimpatizánsa tüntetett, mintegy 350 tagú hallgatósága ugyanakkor felállva, tapssal köszöntött - azt mondta, javasolja, négy irány legyen: haza, szolidaritás, haladás és európaiság.

Bajnai Gordon kifejtette: újra meg kell állapodni a haza, a nemzet kérdésében, ennek célja Magyarország határokon belüli újraegyesítése. "Befogadó nemzetre van szükség, nem olyanra, ahol a nemzet jelszava alatt az ország egyik része kitaszítja a másikat. Ha ebben meg tudunk állapodni, a többi kérdésben is előre tudunk haladni, ha nem, folytatódik az ország fejlődését régóta akadályozó polgárháború" - mondta.

A politikus a szolidaritással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az nem más, mint a "felül lévők kötelező felelőssége az alul lévőkért" az államon keresztül, másrészt az "alulra születettek, oda csúszottak felelőssége a közös célokért". Tegyenek erőfeszítéseket az előre jutásért és éljenek azokkal a lehetőségekkel, amiket a szolidaritás rendszere kínál. "A szolidaritás jegyében biztos, hogy alapvetően hozzá kell nyúlni a mostani felsőoktatási és közoktatási rendszerhez amely növeli a társadalmi különbségeket" - mondta.

A volt miniszterelnök szerint az elmúlt tizenkét évben a mindenkori kormánypárt és ellenzék küzdelmének "áldozatul esett" a haladás kérdése. Úgy vélte: el kell fogadni, hogy Magyarország nem sziget, hanem a világ része. "Versenyben vagyunk a világgal, és ebben a versenyben folyamatosan alkalmazkodnunk kell. Ha ezt állandóan vitatják, és erre építenek politikát, Magyarország nem tud előre menni" - jegyezte meg.

Bajnai Gordon hangoztatta, hogy meg kell állapodni Európa kérdésében is, mert az egyetlen esély az ország boldogulására, ha része tud maradni e hatalmas gazdasági erőt képviselő közösségek, és abban megtalálja esélyeit.

"Nem a baloldalnak kell a jobboldallal újra megküzdenie 2014-ben, hanem a normális országot akaróknak kell legyőzniük a hatalom megosztásából hatalmat építőket" - hangsúlyozta a volt kormányfő.

Hozzáfűzte: másfél év múlva nem elég leváltani a kormányt, rezsimet is kell váltani és új korszakot nyitni a politikában. Ehhez szükséges a széles körű összefogás.

Bajnai Gordon a rendezvényt követően újságíróknak azt mondta: az Együtt 2014 választói mozgalom ma még csak együttműködési szerződés formájában létezik. Arról, hogyan, milyen formában méretteti meg magát 2014-ben, később döntik el a mozgalmat akkor alkotó erők. A döntés későbbre halasztásának oka az is, hogy a mostani hatalom jogszabályok módosításával igyekszik nehezíteni a választásokon való részvételt - fogalmazott a politikus.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×