Infostart.hu
eur:
389.06
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Azeri ügy: "Merjünk buták lenni!" - lapszemle

A Népszabadság birtokába került egy nem nyilvános kommunikációs javaslat, A Magyar Nemzet pedig a turai rendőrverésről ír.

A Népszabadság birtokába került a Magyar Külügyi Intézet "Nem nyilvános" jelölésű kommunikációs javaslata az azeri baltás gyilkos ügyében. Az intézet szerint "Merjünk buták lenni!", vagyis fel kell vállalni az inkompetencia vádját, a nem hivatalos csatornákon pedig azt kell terjeszteni, hogy Baku nem tartotta be, amit ígért.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy hamarosan előléptetik Darnyik Alexander Attila rendőrt, akit szerda este hatan támadtak meg, amikor tetten ért egy tolvajt. A zászlós súlyosan megsérült.

Az Indexen az olvasható, hogy Baranyai Megyei Cigány Önkormányzat elhatárolódott a Roma Gárda nevű új szerveződéstől, amelynek vezetőjét őrizetbe vette a Terrorelhárítási Központ. Bagó Ferenc ugyanis bűncselekményt követett el azzal, hogy büntetett előéletűként szervezetet alapított.

A Napi Gazdaságban az olvasható, hogy máris érződik az erős forint hatása: Pest megyében egyre több helyütt látni cseh, lengyel és szlovák baromfiárut. Sok esetben számla nélküli magánimportról van szó, ami az áfacsalással együtt már jól jövedelmez.

A Portfolio.hu szerint a kedvező globális hangulatnak köszönhető, hogy a forint viszonylag hamar visszakorrigált Orbán Viktor szavai után, és a külső környezet alakulása határozza meg, hogy a kormány mennyire sikeresen tud lavírozni az IMF-megállapodás lebegtetésével.

A Penzcentrum.hu azt írja: főszabály szerint nem tagadható meg az áfa levonása a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt -- ezt mondta ki ítéletében az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága egy magyarországi jogvita kapcsán.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×