Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Varga Mihály október végéig IMF-megállapodást vár

Arra számít Varga Mihály tárca nélküli miniszter, hogy Magyarország legkésőbb október végéig aláírhatja a nemzetközi hitelezőkkel a hitelmegállapodást, amelynek értéke közel lesz a piac által várt 15 milliárd euróhoz. A politikus erről a Reuters által csütörtökön közzétett interjúban beszélt.

Varga Mihály úgy ítélte meg, hogy a hitelmegállapodás aláírására valamikor augusztus közepe és október vége között kerülhet sor. Kitért arra is, hogy Magyarország olyan rugalmas (elővigyázatossági) hitelmegállapodást szeretne kötni, amilyennel Lengyelország is rendelkezik, nem pedig olyan (szigorúbb feltételekkel járó) készenléti hitelmegállapodást, amilyen a szomszédos Romániának van.

Arra a kérdésre, hogy a megállapodás létrejötte meghiúsulhat-e, ha az IMF ragaszkodik a készenléti hitelhez, Varga Mihály úgy válaszolt, látni kell a megegyezés feltételeit.

"Arról van szó, hogy milyen köret kerül a főétel mellé" - mondta.

A Reuters emlékeztetett: egyes elemzők szerint Magyarország csak a piac nyomására fogja aláírni IMF-megállapodást, a hiteltárgyalások pedig nehezen haladhatnak majd, mert a magyar kormány ragaszkodik az egykulcsos adóhoz.

Varga Mihály ezzel kapcsolatban elmondta, arra fogják kérni az IMF-et, nézze meg az adórendszer 2013-as hatását, és később térjenek vissza arra, hogy kell-e bármit is változtatni. A miniszter megjegyezte, hogy az egykulcsos adó nincs kőbe vésve, de a magyar gazdaságpolitika kulcsfontosságú eleme, és mindenkitől csak türelmet kérhetnek, beleértve az adófizetőket és a nemzetközi szervezeteket.

A politikus kitért arra is, hogy a hitelmegállapodás értéke megközelítheti a piac által várt 15 milliárd eurót, de a magyar kormány egyelőre várja a hitelezők ajánlatát, és még nem döntött a kérdésben.

Az IMF/EU-megállapodás létrejötte csökkentené Magyarország számára a hitelfelvételi költségeket (a piacon), és csökkentené az ország sebezhetőségét az euróövezeti válsággal szemben. Magyarország jelenleg nem folytat tárgyalásokat külföldi befektetőkkel külföldi kötvénykibocsátásról - tette hozzá.

A tárca nélküli miniszter személyes véleményeként, mivel erről nincs kormányzati álláspont, azt mondta, hogy a hitelmegállapodás jelentősen megkönnyítené a külföldi kötvénykibocsátást.

Varga Mihály az interjúban közölte, hogy személyes kudarcának tekintené, ha a tárgyalásokon nem sikerülne megállapodásra jutni.

A miniszter megerősítette: az elmúlt két hétben kormányzati tisztségviselőkkel és bankárokkal tárgyalt Magyarországon Michael Hasenstab, a Templeton Global Bond Fund vezetője, amely a legnagyobb részesedést tarja a magyar államkötvényekből portfoliójában.

Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 07:30
×
×
×
×