Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Hoffmann: Igazságosabbá válik az iskolarendszer

Az iskolarendszer igazságosabbá válását várja a kormány a köznevelési fenntartói feladatok állami kézbe kerülésétől - emelte ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón, jelezve: az állami fenntartást a nyáron létrejövő intézményfenntartó központ koordinálja majd.

A kereszténydemokrata politikus felidézte, hogy a köznevelési feladatellátás - az óvodák kivételével - 2013. január 1-jétől kerül állami kézbe. Ezt követően az államhoz tartozik a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők munkáltatói joga, a foglalkoztatásukkal kapcsolatos bérfinanszírozás, valamint a taneszköz-ellátás támogatása.

Az átalakítás csaknem háromezer intézményt, 1,2 millió diákot és 120 ezer pedagógust érint.

Hoffmann Rózsa kiemelte: főszabályként a háromezer lélekszámúnál kisebb települések iskoláinak működtetése lesz automatikusan az állam kötelessége, ám, ha az önkormányzat a bevételeiből azt képes finanszírozni, s erről nyilatkozik, átveheti a feladatot.

A háromezernél magasabb lélekszámú falvak, városok is nyilatkozhatnak arról, hogy tudják-e fedezni a vagyonnal együtt járó kiadásokat. Ha nem, a központi költségvetés ebben az esetben is átvállalja a terheket.

Az oktatási államtitkár hangsúlyozta: az iskola az állami fenntartás mellett is a helyi közösségé marad. Az önkormányzatok tulajdonosai maradnak a közneveléshez kapcsolódó ingó és ingatlanvagyonnak, és finanszírozzák a vagyon működtetéséhez kötődő munkavállalók, alkalmazottak bérét, juttatásait - fejtette ki.

Hoffmann Rózsa közölte: az állami fenntartást a nyáron létrejövő intézményfenntartó központ koordinálja majd, amely a tervek szerint Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter nevét viseli majd. A központnak a kétszáz járásban tankerületei lesznek.

Kérdésre válaszolva elmondta: a központ létrehozása több száz millió forintos költséggel jár, de ez megtérül a későbbiekben, és ezt követően további többletforrásokra már nem lesz szükség. Hozzátette: az önkormányzatoknál jelenleg mintegy kétezren, a megyei központoknál pedig közel ezren foglalkoznak oktatásirányítási kérdésekkel, ők átkerülnek a járási hivatalokhoz.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a fenntartóváltás a gyermekek, pedagógusok számára a mindennapokban ne okozzon fennakadást.

Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 25. 07:30
×
×
×
×