Az oktatási államtitkár elmondta: az idei jelentkezési adatok feldolgozása után úgy döntöttek, ennyi férőhelyet átcsoportosítanak az eredetileg részösztöndíjas helyektől.
A módosítás értelmében 2400-al több hallgatót vesznek fel teljes állami támogatással műszaki képzésekre, kilencszázzal nő az informatikus, hétszázzal az agrárhelyek száma. Az egészségtudományok területén négyszázzal, a sporttudományok területén százötvennel emelkedik a keretszám.
A változtatás érinti a külhoni kihelyezett képzéseket is, a magyar nyelvű szakokon négyszáz teljes állami ösztöndíjas helyet biztosítanak - közölte Hoffmann Rózsa.
LMP: a felsőoktatási férőhelyek átcsoportosítása a kormányzati "selejttörvényhozás" egyenes következménye
Az LMP szerint a felsőoktatási férőhelyek átcsoportosításáról szóló döntés a kormányzati "selejttörvényhozás" egyenes következménye. Az oktatási államtitkár keddi bejelentésére reagálva Osztolykán Ágnes képviselő rögzítette: pártjuk továbbra is a felsőoktatás kiszélesítését szorgalmazza.
Osztolykán Ágnes szerint egyértelmű volt, hogy a felvételizők nem vették be az "államilag támogatott részösztöndíjas képzésekről szóló mesét", mert látták, hogy ezeket a magas tandíjakat nem tudják fizetni. Ennek alátámasztásául hangsúlyozza, hogy idén ötödével jelentkeztek kevesebben a felsőoktatásba, mint tavaly.
Jelzi, a jövő évi költségvetési tervezet alapján ismét tovább csökkenhet a felsőoktatásra fordított források aránya. Szavai szerint ha ehhez hozzáveszik Hoffmann Rózsa keddi szavait, amelyek szerint "fokozatosan át kell állni arra, hogy a fiatalok és családok részt vállaljanak a felsőoktatási képzésben", akkor jogosan tehetik fel a kérdést: 2013-ban még kevesebb állami férőhely és még magasabb tandíjak várnak a diákokra?
Az LMP továbbra is kitart a felsőoktatás kiszélesítése mellett, mert a tágra nyitott felsőoktatás az egyetlen út, amely a társadalmi felemelkedést szolgálja - zárja a közleményt.






