A felsőoktatás átalakítása során a tanárképzésben, így a gyógytestnevelő-tanár szakon is visszatérnek az osztatlan képzéshez. A szakot a tervek szerint összevonnák az egészségfejlesztő tanár szakkal és öt plusz egy helyett négy plusz egy éves képzéssé alakítanák. Az így megszerzett diploma viszont csak általános iskolás diákok oktatására adna lehetőséget - mondta Gunda András, a Gyógytestnevelés a Gyermekekért Országos Egyesület elnöke.
"Örülünk, hogy a képzés osztatlanná vált, annak nem örülünk, hogy a gyógytestnevelés kimarad a közismereti tantárgyakból, és ennek megfelelően nem lehet majd 5 plusz egy éves képzési formában egyetemi rangon képezni a tanárokat. Ugyanakkor a minisztériumnak van egy állásfoglalása, amely szerint iskolában gyógytestnevelést csak egyetemi diplomával rendelkező gyógytestnevelő tanár taníthat."
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az InfoRádió kérdésére elmondta: még semmi sem dőlt el, zajlik a szakmával az egyeztetés.
"A pedagógusképzésnek az átalakítása még folyik, nincs semmiféle dokumentum, a gyógytestnevelő tanárok aggodalmáról nem tudok, de azt tudom, hogy a pedagógusképzés átalakításával megbízott szakértői csoport minden szakmai egyesülettel, testülettel, tanácskozik, tárgyal, a dolog végkimenetele még hátravan, utána fogok nézni."
Az InfoRádió úgy tudja: a Gyógytestnevelés a Gyermekekért Országos Egyesület elnöke a héten egyeztetést kezdeményezett az oktatási államtitkárral.





