Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.42
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Sikeresnek értékelték a taxisdemonstrációt

Több mint ezer járművel tartottak forgalomlassító taxisdemonstrációt Budapesten. Az érintettek így hívták fel a figyelmet munkakörülményeik és jogaik rendezésére, és tiltakoznak a januártól tervezett jogszabályváltozások ellen.

A Városházától semmilyen dokumentumot nem kaptak a szakszervezetek az új szabályozásról, és a kiszivárgott információk szerint a tervek minden szakmaiságot nélkülöznek - mondta az InfoRádiónak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a hétfői demonstráción.

Eközben Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az InfoRádiónak azt mondta, hogy folyamatosak az egyeztetések az érintett érdekképviseletekkel.

Metál Zoltán hozzátette: a főváros által javasolt változtatások összesen 1,1 milliárd forint terhet rónának a taxisokra. Kiemelte, hogy szeretnék, ha lenne egy ötéves átfutási idő lenne a szabályozásban. Elfogadhatatlan, hogy néhány szakmaiatlan rendszabály miatt 6-7 éves autók kiessenek a forgalomból - tette hozzá.

A BKK vezérigazgatója viszont azt mondta, hogy a taxis szervezetek vezetői javasolták azt, hogy 2013-től vezessék be az új szabályokat. Hozzátette: korábbi egyeztetéseken épp a most tüntetők vetették fel, hogy jövő évtől kerüljenek bevezetésre az új rendelkezések.

Vitézy Dávid emlékeztetett: a taxik új, egységes arculatot kapnának és a többi között szabályoznák az alapdíjat és a maximális kilométerdíjat is.

Sikeresnek és a hivatásukhoz méltónak nevezte a budapesti forgalomlassító demonstrációt Metál Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×