eur:
395.61
usd:
366.63
bux:
65620.68
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Sűrű két napjuk lesz a képviselőknek

Kétnapos ülést tart ezen a héten az Országgyűlés. A szakképzési törvény mellett a többi között a tranzakciós illeték és a biztosítási adó is szerepel a napirenden.

Kedden a kisajátítási és a szakképzési törvény módosítása, majd a többi között a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló javaslat vitája szerepel az Országgyűlés napirendjén.

A KDNP-s Tarnai Richárd javaslatára módosíthatják a kisajátítási törvényt. A változtatás egy korábbi állapotra mutat vissza, mert 2008 előtt a bíróságoknak még volt joguk a kisajátítási eljárások során született határozatok megváltoztatásához.

A képviselők emellett megszavazhatják a szakképzési törvény módosítását, amellyel a kormány biztosítani kívánja a megfelelő szakiskolai szakmai képzés időkeretét, továbbá lehetővé akarja tenni, hogy a tanulók megfelelő, ellenőrzött, kizárólag gyakorlati képzés céljait szolgáló vállalati tanműhelyben már a 9. évfolyamon tanulószerződést köthessenek. Utóbbi lehetőséggel akár tízezer diák is élhet. Az MSZP azonban úgy véli, hogy a javaslat sem a tanulók sem a gazdaság hosszú távú érdekeivel nem összeegyeztethető.

A határozathozatalokat követően a többi között a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvényjavaslat vitáját folytatják a képviselők.

Szerdán folytatódik a pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról szóló törvényjavaslat általános vitája. Nagyjából 3-3 órán keresztül tárgyalhatja a ház mindkét új adónemet.

Eztán a képviselők folytatják a Nemzeti Eszközkezelő működésével kapcsolatos törvény módosításának vitáját. A javaslat a kormány és a Bankszövetség tavaly decemberi megállapodása alapján a többi között azt tartalmazza, hogy az eszközkezelő a korábban tervezett 5000 helyett 2014-ig 25000 ingatlant vásárol meg.

Napirenden lesz még a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról szóló javaslat, amely lényegében megágyaz a Puskás Ferenc Stadion felújításának és a - kabinet által - mellé tervezett másik stadion megépítésének. Az előterjesztés kezdeményezi, hogy a beruházáshoz ne kelljen kikérni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. hozzájárulását; az elkészült építmények pedig kerüljenek a magyar állam tulajdonába és az építtető vagyonkezelésébe.

A javaslat alapján az építkezés során nem kellene majd alkalmazni például a kulturális örökség védelméről szóló törvényt, továbbá az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló jogszabály településrendezési eszközökre vonatkozó rendelkezéseit. A nap végén az új, eddiginél szigorúbb Büntető Törvénykönyv vitáját folytathatják a képviselők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb drámai részletek a németországi buszbaleset ügyében

Egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mi okozhatta a Lipcse közelében történt buszbalesetet. Az egyik utas szerint a szolgálatban lévő két sofőr baleset idején éles vitát folytatott egymással, ami elterelhette a kormánynál ülő vezető figyelmét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×