Infostart.hu
eur:
360.86
usd:
316.76
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Hidegzuhanyként érte az ellenzéket Schmitt Pál nyilatkozata

Az MSZP szerint Magyarország péntek este már csupán egy rövid és lényegre törő bejelentést, egy lemondó nyilatkozatot várt Schmitt Páltól, a Jobbikot pedig hidegzuhanyként érte a köztársasági elnök bejelentése. LMP-reakció: "ez szégyen".

Az MSZP szerint Magyarország péntek este már csupán egy rövid és lényegre törő bejelentést, egy lemondó nyilatkozatot várt Schmitt Páltól - erről Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető közleményben tájékoztatta az MTI-t az államfőnek a közmédiában adott interjúját követően.

A közlemény szerint az ország azt várta volna, hogy az államfő azt mondja: "a mai nappal lemondok köztársasági elnöki tisztségemről".

Mesterházy Attila szerint megdöbbenéssel fogadták, hogy - mint fogalmazott - "Schmitt Pál ma sem merte meghozni az egyetlen morálisan elfogadható döntését". Szerinte így Orbán Viktor dolga és felelőssége eltávolítani Schmitt Pált a székéből, hiszen - mint írta - "ő volt az is, aki oda ültette". Elvárjuk ezért Orbán Viktortól, hogy azonnal mondassa le Schmitt Pált - szögezte le a politikus.

A Jobbik ledöbbent

Vona Gábor, a Jobbik elnök-frakcióvezetője az InfoRádiónak nyilatkozva annyira megdöbbent azon, hogy Schmitt Pál köztársásági elnök nem mondott le a posztjáról, hogy még azt sem tudta megmondani, mi lesz pártja stratégiája az elkövetkezendő hónapokban.

Az LMP a Sándor-palota előtt reagált

Az LMP véleménye szerint szégyen, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken nem mondott le - jelentette ki a párt Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatóján Heltai László, a párt szóvivője.

A szóvivő azt mondta, az is szégyen, hogy ott kell állniuk a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt és követelni "a nyilvánvalót" azt, hogy "a bukott elnök" mondjon le hivataláról.

Hangot adott annak a véleményének is, hogy ez a történet már nem Schmitt Pálról szól, hanem Orbán Viktorról "aki őt hivatalába helyezte és ott tartja minden határon túl". Heltai László azt mondta, az elmúlt 20 évben többször is előfordult, hogy következmények nélküli ország lehettünk, mert bukott emberek nem voltak hajlandóak távozni.

Hozzátette: az viszont az országnak lesz rossz, ha nem tartják be a demokratikus normákat, hanem "ragaszkodunk ahhoz a pozícióhoz, amit elértünk és amire méltatlanná váltunk".

Leszögezte: az a morális lék, amit az ország kapott, egyre nagyobb lesz minden nappal, amit Schmitt Pál a hivatalában tölt.

Hanganyag: Domanits András és Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×