Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Melyik pártra szavaznánk, ha most lenne a választás?

Sok támogatóját elvesztette tavaly, de még így is jóval az ellenzéki pártok előtt jár a Fidesz - ez derül ki a közvélemény-kutatók felméréséből. Az Ipsos szerint az év relatív nyertese a Jobbik, a Nézőpont Intézet szerint az LMP volt, mert e két párt tudta megőrizni a támogatottságát.

Az Ipsos adatai szerint a teljes népességet nézve a Fidesz támogatottsága a tavaly év eleji 34-ről 18 százalékra csökkent. A bizonytalanok aránya több mint 50 százalék. Závecz Tibor kutatási igazgató azt emelte ki, hogy a kormánypárt folyamatos gyengülése ellenére is tartja első helyét.

Nagyon jelentős volt a 2010-es választásokon a Fidesz győzelme, így volt honnan elveszíteni szavazókat - tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy az LMP szavazói aktivizálódtak az év végére, ezzel együtt 2011 relatív nyertese a Jobbik, amelynek támogatottsága az év elejéhez képest emelkedett, bár az a szavazói közeg, amely a párt mögött áll, nagyjából azonos a parlamenti választásokéhoz.

Sík Endre, a Tárki vezető elemzője is a Jobbik relatív előrelépéséről beszélt. A radikális párt támogatottsága hasonló az MSZP-ével. A szociológus szerint a tavalyi év vesztesei a kormánypártok.

Kiemelte: erősen csökkent a Fidesz támogatottsága, nem nőtt viszont a többi párté. A bizonytalanok aránya nőtt számottevően: 2006 óta nem volt ilyen magas.

A Nézőpont intézet szerint a tavalyi év nyertese az LMP volt, hiszen meg tudta őrizni támogatottságát. A cég mérése alapján még mindig nagy a Fidesz előnye - számolt be Molnár Csaba Gábor elemző. A Fidesz-KDNP-vel most 36 százalék szimpatizál, és mindössze 25 százalék a többi, parlamenti ellenzéki párttal. A Jobbik, ugyan hibahatáron belüli mértékben, de megelőzte az MSZP-t.

Hanganyag: Windisch Judit és Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×