Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Már szeptembertől bevezetnék a "hallgatói szerződést" - lapszemle

A Népszabadság szerdai számában a hallgatói szerződésről lehet olvasni, a Magyar Nemzet pedig a diákhitel-rendszer kibővítéséről cikkezik.

A Népszabadság birtokába került előterjesztés szerint az állam már ez év szeptemberétől bevezetné az úgynevezett hallgatói szerződést. Az eddigi hallgatói jogviszony a tanuló és az intézmény között jött létre, e mellé társulna az új szerződés, amely a hallgató és az állam viszonyát szabályozza a képzési költségek viselésére vonatkozóan.

Egy, a Magyar Nemzet birtokába került rendelettervezet alapján pedig csupán harmincezer diákot vehetnek fel a felsőoktatási intézmények ingyenes képzésre idén ősszel, ugyanakkor további tizenötezer fiatal tanulmányi költségeinek felét állhatja az állam. Ezt és a diákhitel-rendszer kibővítését célzó tervezetet várhatóan ma tárgyalja a kormány.

Szintén a Népszabadság írja, hogy a szilveszter előtt elfogadott legújabb egyházi törvény sem nélkülözi a jogalkotást abszurd módon értelmező megoldásokat. Az egyházi státusz odaítélésekor a kétharmados jobboldal olyan jogszabályra hivatkozik, amely hatályba sem lépett, és amelyet elkaszált az Alkotmánybíróság.

A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy gyanúsítottként hallgatta ki magánokirat-hamisítás miatt Gyenesei Istvánt, a Gyurcsány-kormány önkormányzati miniszterét múlt év végén a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A lap hozzáteszi, hogy a Somogyért Egyesület elnöke panasszal élt a gyanúsítás ellen, melyet a Fejér Megyei Főügyészség bírál el.

Az Index arról ír, hogy a Heves megyei rendőr-főkapitányság nemrég "Az év bejelentése!"-ként aposztrofálta, hogy tavaly decemberben egy egri férfi arról értesítette a rendőrséget, hogy megrongálták Ladáját: két fekete pöttyöt tettek a motorháztetejére, így nem mer elindulni. A kiérkező járőr azonban megállapította, hogy nincs idegen tárgy a motorháztetőn, csupán a tulajdonos az elmúlt évek alatt nem vette észre az ablakmosó nyílását.

A szabadalmi vita mellett piaci verseny is állhat az Avemar rákellenes gyógytápszer körül nemrégiben kirobbant háború hátterében - írja a Napi Gazdaság. A szer egyik felfedezője szerint a jelenlegi gyártó, a Biropharma módosított a készítmény receptúráján, megszüntette a minőségbiztosítást, így véleménye szerint annak hatásossága is kérdéses lehet. A gyártó ugyanakkor kiszorítási kísérletet gyanít a faltaláló akciója mögött, aki egyébként egy másik, hasonló szert értékesít magyar és külföldi piacokon.

A Széll Kálmán-terv újabb vállalása csúszik - közli a Portfolio.hu. Az eredeti kormányzati tervek szerint idén január elején jött volna létre a Nemzeti Közlekedési Holding. A közösségi közlekedés integrációját célzó terv megvalósulása azonban csúszik. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a második negyedévre ígéri a folyamat megindítását.

A Pénzcentrum.hu arról ír, hogy a kereskedők rég nem látott akciókkal próbálják feledtetni az áfa-emelés hatásait - a január komoly leértékelésekkel indult, főleg az élelmiszerek területén. A portál azonban úgy véli: kérdés, hogy meddig lehet bírni az árversenyt, és kik lehetnek az igazi vesztesek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×