eur:
388.59
usd:
360.64
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Március végén tartja tisztújító kongresszusát az MSZP

Az MSZP választmánya az elnökség javaslatát elfogadva szombaton úgy döntött, hogy március 31-re hívja össze a szocialista párt tisztújító kongresszusát - ismertette Simon Gábor szombaton sajtótájékoztatón.

A választmányi elnök - aki kérdésre válaszolva jelezte, hogy ha bizalmat kap, továbbra is ellátná e feladatot - elmondta, hogy a szocialisták május 1-jéig készítik el szakpolitikai programjukat, amely 2014-es választási programjuk alapját képezheti.

Az ülésen Steiner Pált választották meg az etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnökévé. Az új testülettől - illetve a létrejöttét megalapozó közelmúltbeli alapszabály-módosítástól - az MSZP vezetése az etikai és fegyelmi ügyek eddiginél gyorsabb lefolytatását várja.

Mesterházy Attila pártelnök az MSZP novemberi kongresszusán új szereposztást sürgetett pártjában, és azt kezdeményezte: idén újítsák meg a frakcióelnökséget - ez megtörtént -, majd a szocialisták januárban fogjanak hozzá a párton belüli tisztújításhoz, és március végére válasszák meg azt a csapatot, amely "elvezeti az MSZP-t a 2014-es győzelemig". Azt is jelezte, hogy újból elindul az elnöki tisztségért. A most elfogadott menetrend szerint január végéig a helyi, február végéig pedig a megyei szervezetekben történhet meg a tisztújítás, majd a március végi kongresszuson az országos tisztségviselőket választják meg.

Simon Gábor a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy az MSZP hónapok óta sürgeti a jövő évi költségvetés valós alapokra helyezését, a kormány azonban csak most látta be ennek szükségességét. Arra a kérdésre, a szocialista párt kész-e támogatni, hogy a költségvetés főszámainak módosítása érdekében a parlament négyötödös többséggel eltérjen a házszabálytól, úgy válaszolt, hogy erről hétfőn dönt a frakció.

Arról is beszélt, hogy a kormány gazdaságpolitikája növeli a társadalmi különbségeket, és egy olyan, a latin-amerikai országokban megszokott társadalmi modellt vetít előre, amelyben - a szűk eliten kívül - a többség a létminimumon él.

A szocialisták elmúlt évét firtató kérdésre a választmányi elnök azt mondta: Gyurcsány Ferencék távozása nem rengette meg az MSZP-t, ellenben segítette, hogy a média figyelmét lekötő belső viták véget érjenek, és a szocialista párt mára stabilizálta helyzetét.

Az idei utolsó választmányi ülésén - a szokásnak megfelelően - rászoruló családoknak gyűjtöttek karácsonyi ajándékokat. Jankovics György, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének leköszönő elnöke Baloldalért-díjat vehetett át.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kulcsfontosságú szint alatt a forint

Kulcsfontosságú szint alatt a forint

Pénteken az amerikai munkaerőpiaci adatok a forint piacán is nagyobb kilengéseket okoztak, ezt követően hétfőn egyelőre erősödésben van a magyar fizetőeszköz a vezető devizákhoz képest a reggeli enyhe gyengülés után. Gazdasági események szempontjából különösen a csütörtöki és pénteki nap hozhat nagyobb mozgásokat a forint piacán, ugyanis fontos magyar államháztartási és inflációs adatok kerülnek majd publikálásra. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×