Infostart.hu
eur:
362.31
usd:
318.11
bux:
145212.84
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Gyurcsány Ferenc: Brutálisan nehéz gazdaságpolitikába kényszerül a kormány

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök azt mondta, nem kiabálna nemzethalált, ha az IMF-megállapodás miatt a kormánynak megszorító politikát kellene folytatnia. A volt miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában a választójogi törvény kapcsán azt mondta: egyelőre korai arról beszélni, hogy bojkottálják-e a választást.

Ez a kormány politikailag nehezebb helyzetben van, mint 2008-ban a szocialista kabinet. Nekünk akkor jobb volt a viszonyunk Brüsszellel - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke hozzátette: nekik a válság kezdetekor nem kellett a kormányzás filozófiáját megváltoztatniuk, az Orbán-kormánynak azonban igen. Fordulatra van szüksége a mostani kabinetnek, hogy megnyugtassa a piacokat.

Ha az IMF-megállapodásból megszorítás következne, akkor "nem kiabálnék nemzethalált". Megértést tanúsítanánk olyan lépésekkel kapcsolatban, amelyekről úgy gondoljuk, hogy elkerülhetetlenek. Egy brutálisan nehéz gazdaságpolitikába fog belekényszerülni a kormány. Fájni fog - fogalmazott a volt kormányfő.

A bojkott a legutolsó fegyver

A Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Alapítvány tanulmánya szerint a készülő új választójogi törvény nem teszi lehetővé a demokratikus választást. Ha a kormány nem mutat hajlandóságot, hogy megvitassuk a kérdést, hanem átnyomja a parlamentben, akkor miért kéne ebben részt venni? - tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc, akinek pártja korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a törvény parlamenti vitájában.

Ezzel a törvénnyel el lehet érni azt, hogy bár több szavazója van a Fideszt leváltani kívánó pártoknak országosan, mégis a parlamenti mandátumok elosztásában a Fidesz kerül ki győztesen - véli a politikus, aki azonban hangsúlyozta: egyelőre nincs itt az ideje választási bojkottról beszélni, "de ha így mennek a dolgok, akkor ez a kérdés feltehető lesz 2013-14-ben".

Különleges eszköz a bojkott, ritkán szabad alkalmazni. Ez a legutolsó fegyver - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

A teljes beszélgetést meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×